JÓL CSAK A SZÍVÉVEL LÁT AZ EMBER....
AMI IGAZÁN LÉNYEGES A SZEMNEK LÁTHATATLAN

2014. július 29., kedd

3.FEJEZET--LÁTOGATÁS

Sziasztok! Köszönöm a 300+-os oldalmegjelenítést! Gondoltam már most hozom a 3. részt aztán majd meglátjuk a következő mikor kerül ki. Olvassátok nagy-nagy szeretettel és kérlek pipáljatok és írjatok véleményt!
puszi :*
*Olivér szemszöge*
Este hamar elaludtam,bár folyton a mai nap történéseim jártak a fejemben. Elhatároztam,annak érdekében,hogy jobban megismerjem Krisztit elviszem valahová.De mégis hová?! Moziba nem mehetünk,esetleg elviszem ebédelni vagy ilyesmi.Ezekkel a gondolatokkal hajtottam álomra végre a fejem.
Reggel telefonomra ébredtem ami jelezte,hogy mennem kell a konditerembe.Mostanában reggel szoktam járni Bencéékkel.Kikászálódtam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt.Reggeli tevékenységeimet elvégeztem,és benéztem a vendégszobába. Este Erik nálam aludt,de még mindig alszik.Gyorsan felöltöztem összepakoltam a reggeli cuccokat és már indultam is.Szombat van így reggel 9-kor találkozunk a szokott helyen. Mikor odaértem már javában folyt  az élet.Mindenki súlyt emelt,futott és egyéb dolgokat végzett.
-Szia Oli!-köszöntek a többiek vidáman
-Sziasztok.Régóta vártok?-kérdeztem
-Nem mi is most jöttünk,de Ya Ou még nincs itt-válaszolt Sziki
-Igen.Tudod ő elég későn kelő-mondta Benny,de amint kimondta félig kínai barátom alakját pillantottam meg a távolból.Miután a csapat teljesen megérkezett elkezdhettük mi is az edzést.Két óra kemény sportolás után végre jöhetett a pihenés.Még egy órát megcsináltunk és utána megcéloztuk a fürdőt.Letusoltunk átöltöztünk és egy kávézó felé vettük az irányt.
-Sziasztok srácok.A szokásos jöhet?-kérdezte Brigi a pult mögül
-Persze.-mondtuk egyhangúan a választ.Már ismernek itt minket.Minden szombaton ide jövünk egy expresso kávét inni.Megbeszéltük,hogy ma mikor hova megyünk és hogy mikor találkozunk.Ma kivételesen könnyű napunk lesz,de így is biztos,hogy hajnali 3-4 órára érek haza.Nem telt el sok idő ki is hozták a rendeléseket.Jókedvűen megittuk a rendelt italt. Elköszöntünk egymástól,majd mindenki hazafelé indult.Mikor a panelház elé értem kinyitottam az ajtót és felballagtam a lépcsőn.Kinyitottam az ajtót amilyen halkan csak tudtam,mert arra gondoltam Erik még biztos alszik.Hát nem így volt.Épp egy szendvicset tömött magába mikor benéztem a konyhába.
-Szia!-köszöntem
-Szia! Én lassan indulok.Fannival találkozom 1-kor,de még oda is kell érnem.-Fanni a menyasszonya.Kedves lány,én is elég jól ismerem.
-Rendben.Nekem csak este lesz elfoglaltságom.4-kor megyünk koncertezni Törökszentmiklósra meg még 2 helyre.-meséltem el a mai programom egy részét
-Hány fellépésetek lesz?Ugye nem hajnali 5-re érsz haza?!-kérdezősködött.
-Hát nem mert most olyan 3órakkor végzünk.
-Oli!Túlterhelitek magatokat.Ez így nagyon sok.Folyton ilyen későn jársz haza.Nem azért mondom nagyon ,de nagyon büszke vagyok rád vagyis rátok,de ez így nem lesz jó.Keveset pihentek.-Erik mindig vigyázott rám.Ebben is igaza volt,de ez a munkánk.Nem tehetek mást csak követni az utasításokat.
-Igen,de feltöltenek a rajongók.Eszméletlen érzés azt hallani,mikor több százan kiabálják azt hogy: BY-THE-WAY, BY-THE-WAY! Mindig a kedvükben akarunk járni. Ők is támogattak minket eddig is úgy ahogy most is és ennyivel tartozunk nekik-inkább már nem is válaszolt ,csak megrázta a fejét.Gondoltam,hogy nem érti meg,de nekem ez az életem. A ByTheWay és a Wayerek! Ők és Mi egy család vagyunk.Még ittam egy pohár vizet,majd szobámba siettem.Leültem az ágyra és eszembe jutott,hogy fel kéne hívni Krisztiéket. Előkotortam a tegnap kapott telefonszámot és a telefonomat.Beütöttem a számot és már hívtam is.
-Haló?-szólt bele egy női hang.
-Szia! Olivér vagyok,remélem emlékszel rám-köszöntöttem én is.
-El se lehetne felejteni!Adjam Krisztit?-kérdezte
-Igen,jó lenne,köszi-vártam egy keveset,de amint meghallottam édes hangját a lánynak felfelé görbült a szám.
-Szia!!-üdvözölt vidáman
-Helló.Hogy vagy kicsilány?-megnevezésén kicsit kuncogott halkan
-Köszi jól, és te?Honnan tudod a telefonszámunkat?-kíváncsiskodott
-Én is jól vagyok és egy kismadár csiripelte-válaszoltam titokzatosan
-Kata volt igaz?-nevetett fel
-Igen-árultam el az igazat-Arra gondoltam elmehetnénk ebédelni,mit szólsz hozzá?
-Jó lenne,de nem vagyok valami jól.Egész este alig aludtam és fáj a fejem máskor nem lehetne?-érdekes tegnap  még semmi baja sem volt. Kicsit elkeseredtem,de azért azt sem akartam,hogy azért jöjjön el velem mert én megkértem és a végén még jobban lebetegedne.
-Persze!Nem is lenne jó,ha még nagyobb bajod lenne.De nekem mennem kell.Sok gyógyulást,szia-köszöntem el.Még hallottam a túlsó oldalról egy "szia"-t és már le is tettem.
-Ha ő nem jön akkor én megyek!-határoztam el magamban.Az ajtó kinyitódott és egy teljesen induláshoz készen álló Erik lépett be rajta.
-Mennem kell.Majd még beszélünk tesó-lekezeltünk és már rohant is a kijárathoz. Miután elment még gyorsan ittam egy bögre teát,majd eldugtam a zsebembe a telefont és a pénztárcát.Kezembe vettem a lakáskulcsot és már indultam is. Útközben még gyorsan megálltam venni valami kaját és elővettem a papírt amin a telefonszámmal együtt a lakcím is állt. Lépteimet egyre szaporáztam és mielőtt még kopoghattam volna kivágódott az ajtó és Kata lépett ki  rajta.
-Óh szia.Nekem mennem kell dolgozni,mert már így is késésben vagyok.Ha Krisztit keresed a nappaliban volt utoljára.Vigyázz rá nemsokára jövök-ezzel el is ment.Halkan mentem befelé.Mikor megláttam az éppen nagyban gondolkozó lányt arra jutottam kicsit megijesztem.Szép lassan mögé osontam és befogtam szemeit.
-Nah ki vagyok?-súgtam fülébe a szavakat,amibe ő  láthatóan beleremegett.
-Hmmm...fogós kérdés.Nem ismerek más embert aki befogná egy vak szemét,csak Olivért!-nevetett fel,majd gyengéden leszedte szemeit takaró kezeimet. Amint jobban megfigyeltem tényleg elég gyengének tűnt. Nagy levegőt vett,majd megnyalta a száját.
-Hoztál SÜLT KRUMPLIT??? -kiáltott fel.Nagyon megörült neki.
-Nem is tudom,hogy megérdemled-e-húztam az agyát mire szomorú képet vágott.
-Igen! Jó kislány voltam!-nem tudtam mit tenni feltettem az asztalra a zacskót,kivettem a sült krumplis tálat és odanyújtottam neki.
-Tessék
-Köszi,te is eszel?-kérdezte
-Nem! Én már otthon ettem-muszáj volt hazudnom.Neki jobban kellett a kaja mint nekem.
-Én biztos nem eszek,ha te sem!-makacskodott-Ki tudja mivel akarnak megmérgezni!Akkor már inkább te egyél előbb és meglátjuk túléled-e!-nevetve a kezembe nyomott egy darabot.
-Miért pont én?Én fontos ember vagyok!-mentegetőztem,mire megrázta a fajét.
-Nézd sztárocskám! Kettőnk közül valakinek meg kell kóstolni és mivel én lány vagyok ess rajta túl gyorsan!mondta határozottan.
-De hát lányoké az elsőbség!!-próbáltam komoly maradni,de nem igazán sikerült
-Nincs,de! EGYÉL!!-már szinte ő tömte belém a kaját.Folyton adogatta a kezembe vagy épp a számba. Én is így tettem ezért már inkább egymást etettük.Néha megviccelt hogy elhúzta előlem a krumplit,de én nem vágtam vissza.Miután jól kiszórakoztuk magunkat hátradőltünk a kanapén és beszélgettünk.
-Oli én kicsit félek-vallotta be érzéseit.Nem értettem pontosan mitől.
-Miért?-figyeltem arca minden kifejezését,de mintha az ijedség és a tudatlanság uralkodott volna rajta.
-Hát...5 nap és műtét.De mi van ha nem sikerül?Ha még inkább elveszítem a látásom vagy belehalok.-éreztem,hogy ezen agyal annyit
-Emiatt ne törd magad! Hidd el minden rendben lesz! Tudod nekünk  a csapattal az a jelmondatunk, hogy: NEVER GIVE UP ON YOUR DREAMS! Ebbe kell hinni és sosem szabad feladni. Ugye tudod mit jelent?-kérdeztem,de biztos voltam a válszban
-Nem vagyok hülye! Csak félek,de az nem vette el az eszemet!-valami ilyesmire számítottam és nem csalódtam.
-Jó rendben! De a lényeg,hogy megértsd az üzenet lényegét!-ezzel ezt a témát le is zártuk.Inkább a gyerekkoromról meséltem amin ő jókat nevetett.Figyelnem kellett az órát is nehogy elkéssek majd a koncertről.Három óra után pár perccel megérkezett Kata is.
-Sziasztok!-köszönt.
-Szia hagytunk neked kaját kérsz?-nyújtottam a műanyag tálat felé.
-Nem köszi.Minden rendben volt?-kérdezett vissza
-Nem vagyunk ovisok!-háborodott fel Kriszti. Mosolyogva ráztam a fejemet arckifejezésén és felálltam a kanapáról.
-Nah nekem is mennem kell-direkt néztem mit reagál rá Kriszti
-Dolgod van?-kérdezte lehangoltan
-Igen.Koncertezni megyünk,de ígérem holnap is  átjövök ahogy időm engedi-végigsimítottam arcán és már indulni készültem,mikor két gyenge kar fonódott körém hátulról.Értetlenül néztem le,majd megfordultam és  most én öleltem meg a kezek tulajdonosát.
-Köszönök mindent!-lépett hátrébb és leült az egyik kanapéra.
-Ugye mindig ilyen vidám maradsz? Vagy nem hozok neked több sült krumplit!-mosolyogva bólogatott én pedig már tényleg indultam.
*Otthon*
Gyorsan lefürödtem közben egy-két dalt énekelgettem. Kiválasztottam a ruhámat ami egy fekete farmerből és egy fehér pólóból állt amire egy fekete bőr mellényt társítottam és persze a kedvenc Converse cipőmet.
Miután végeztem az öltözködéssel belőttem a hajamat és már csak várnom kellett.A kocsi mindig ide jön így nem kell sehová sem mennem,mert jönnek értem.Nem is telt el sok idő Krisztián,a sofőrünk hívott jelezve,hogy mindjárt itt lesznek. Kimentem,bezártam az ajtót és lerohantam a lépcsőn. Már csak rám vártak. Beültem a járműbe,köszöntem mindenkinek és vártam mit hoz az este.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése