JÓL CSAK A SZÍVÉVEL LÁT AZ EMBER....
AMI IGAZÁN LÉNYEGES A SZEMNEK LÁTHATATLAN

2014. augusztus 23., szombat

6.FEJEZET--IGAZ BARÁTSÁG KEZDETE

Sziasztok!!
VAN FEJLÉÉÉÉC!!! És ezért hatalmas köszönet Kirkovits Biankának!!! :3 Elnézést megint kicsit később hoztam a részt,csak mivel nem otthon vagyok,telefonról kicsi
 nehéz írni.  Uram Isten mennyi oldalmegjelenítés van köszönöm!!! Kérlek írjatok magatok után valami életjelet,hogy tudjam érdemes a blogot írni. :) 
Remélem veletek minden rendben jól telik a nyár,mondjuk már nemsokára vége. :( 
Viszont,olvassátok szeretettel a 6.fejezetet! 
sok puszi :* 

*Olivér szemszöge *

Krisztivel boldogan sétálgattunk az utcán mikor egy nagy lánytömeg rohant felénk. Imádom a rajongóinkat szó sincs  arról hogy egyszer is visszautasítsam azt hogy képet csináljunk,csak most nem épp a legjobb időbe toppantak be.
-Úristen!!!-kiáltott fel egy lány én pedig elmosolyodtam rajta.
-Nem úristen, csak Olivér -viccelődtem amit nevetéssel díjaztak,bár a mellettem lévő lány inkább csöndben volt. Ránéztem,de semmit sem tudtam levenni róla. Nem mosolygott,de komor sem volt. A lányok odaértek hozzánk én meg azt se tudtam mit tegyek.
-Oli! Ő a barátnőd?-kérdezte egy olyan 14-15 év körüli lány,de egyáltalán nem nézett csúnyán Krisztire, inkább pozitívan mérte végig tekintetével.
-Nem!tudjátok jól,hogy nincs barátnőm és,ha lenne is szóltam volna róla. Mi csak barátok vagyunk.-vázoltam le a helyzetet ami az igazságot is tükrözte.
-Akkor jó és csinálhatnánk képeket?-én már teljesen rutinosan álltam be a szőke lány mellé. Krisztit meg kénytelen voltam egyedül hagyni. Amint csináltunk mindenkivel vagy 20 fotót és aláírást is kaptak,boldogan köszöntek meg mindent.
-És veled is csinálhatnánk egy közös képet ?-fordult Kriszti felé aki értetlenül bámult ide-oda.
-Nem hiszem,hogy ez jó ötlet... -Húztam el szám szélét.
- Mért is ne? Olivér elég volt a sztárkodásból,most én jövök. Lefotóznál minket?- pimasz mosolyra húzta ajkait és a rajongók is elkuncogták magukat  kijelentésén. Kezembe adták a gépet és beálltak egymás mellé. Először le se esett mit vágott a fejemhez az a személy akit el vittem reggelizni. Miután ezzel is kész lettünk, mindenki indult a maga útján a köszönés után.
-Ez most fájt.-vágtam be a kamu durcát, miközben indultunk tovább.
-Mégis miért? Végre felfigyeltek rám is az emberek. Te már úgy is eleget szerepeltél.-ezelőtt még hozzá se mert szólni az emberekhez, most meg rendesen kinyilt a szája.
-Jó megjegyeztem!!  Máskor nem hozlak el oda palacsintát enni.-muszáj voltam 'megfenyegetni' mert a végén ő nyert volna.
-Úgy is elviszel, tudom én. Csak be kell vetnem a cuki mosolyt és már mehetünk is.
-Na azt megnézem! - kis vitánk után csöndben sétáltunk egymás mellett. Szorosan kapaszkodott belém, nekem meg eszem ágában sem volt elengedni . Annak viszont örültem,hogy nem lenézően álltak Krisztihez hanem kedvesen. Meg kell érteniük a rajongóknak, hogy van magán életem és abba nem szólhatnak bele. És ha lesz barátnőm, remélem, hozzá is jól fognak állni és nem akarják meggyilkolni. Persze tudom nem tennének ilyet,de van hogy a szavakkal is a másik ember lelkét össze lehet taposni. És őszintén van egy lány akit minden áron magam mellett szeretnék tudni.

*Kriszti  szemszöge *
Kedvesek voltak a lányok akikkel váltottunk néhány szót. És kicsit érdekes volt,hogy velem is  akartak képet csinálni,de meglepő módon örültem neki. Az utcán sétáltunk, mikor éreztem magamon valaki tekintetét. Természetesen, csak egy ember lehetett az.
-Mi az? Mi olyan furcsa rajtam? -fordultam az engem kísérő személy felé.
-Honnan tudod,hogy nézlek?
-Érzem...amúgy hova is megyünk? - váltottam témát,pedig érdekelt az mi olyan érdekes rajtam
-Hát,ha gondolod sétálhatunk még,de haza is vihetlek.-kicsit elgondolkodtam,hisz fáradt voltam,de mégis szívesen járkáltam a szabadban.
-Inkább még maradjunk!-lelkesedtem fel és el könyveltem magamban,hogy a friss levegő jót tesz nekem.
-De akkor valami parkba menjünk!-utasitottam Olivért, de ha esetleg másfelé is mennénk nem látom,de érzem az illatot.
És igen. Biztos,hogy parkba vitt mert a virágok különböző mámorító illata ellepte a levegőt.
-Itt ülj le, mindjárt jövök. -tolt egy padra és magamra hagyott. Nem is telt el  sok idő valaki a fejemre helyezett, és kissé szúrós dolgot.
-Kész is!-kezemmel elkezdtem tapogatni, hogy mi is pihenhet a fejemen, mire rájöttem,hogy egy virágkoszorú az. Elkezdtem mosolyogni rajta hogy egy ilyet csinált nekem.
-Csinálok képet rólad jó?-sosem voltam egy fotogén alak, de mi bajom lesz egy-két képtől?-csak öhm... Beallitom hívóképnek,tudod a telefonomon,ha  beszélünk.
-Jó! -egyeztem bele végül.
-De akkor mosolyogj!!!-muszáj volt ajkaim köré némi görbületet varázsolnom, ami sikerült is szerintem. 'Pózoltam' párat,és csak a kattogást hallottam.
  -Nagyon jó lett...kár,hogy nem tudod megnézni...-Hát igen. Talán épp ezért nem szeretem ha fotóznak,mert  nem láthatom a képet. És én nem igazán vagyok megelégedve magammal sokféle téren. 
-Inkább menjünk... -kértem kísérőmet és fel is álltam eddigi helyemről. 
-Rendben,te tudod.-belekaroltam Oliba és együtt mentünk az úton. Elég kínos volt a csönd,de semmi beszéd téma nem jutott eszembe. 
-Köszönöm -kezdeményeztem a párbeszédet 
-Mégis mit?
-Hát,hogy elhoztál ide is meg reggelizni is. Tudod nagyon régen ettem már éttermi kaját. A tesómon kívül más nem is nagyon foglalkozik velem. És ezért hálás vagyok,hogy egy kicsit is figyelsz rám! -amit mondtam minden igaz volt. Jó megértem , hogy csak alig ismerjük egymást,de már a kezdetektől valamiért megbiztam benne. Valami különös dolog miatt,úgy éreztem végre találtam egy barátot.
-Ez természetes!-megszoritotta kezem én pedig vállára döntöttem fejem. Így mentünk tovább. 

2014. augusztus 20., szerda

5.FEJEZET. -- REGGEL

Sziasztok!!!
Nagyon szépen köszönöm a 1000 +-os oldalmegjelenítést és látom van egy követőm.:) Folytatom a blogot bár elég sokat gondolkodom,hogy mi legyen vele... :/ Jön a suli meg nem is tudom ,hogy megéri-e írni,majd meglátjuk,hogy alakul. Elnézést a sok késésért ,csak táborba voltam. AZ elkövetkező egy hétben sem biztos,hogy hamar hozom az új részt,mert nyaralni megyünk. Most is telefonról írok,így elnézést a hibákért. 
De mindegy is inkább olvassátok sok szeretettel az 5.fejezetet!
Puszi :*

*Kriszti szemszöge*

Reggel szokatlanul ébredtem. Nyújtózkodásomat megzavart valami, pontosabban valaki. Az illetőbe véletlenül kicsit beleütöttem.Ő viszont mintha meg se érezte volna,húzott oda maga mellé. Illatáról rá is jöttem ki lehet az. Minden gondolatom összeszedtem,hogy egy jól megfogalmazást bocsánatkérő szöveggel álljak elé,de ő mindent megszakított hangjával.
-Jó reggelt! Elég sokáig aludtál.-kezdeményezte a beszélgetést.Még egyet nyújtóztam majd válaszoltam is.
-Jó reggelt...mennyi az idő?-hangomon picit meglepődtem.Rekedtes volt és a kelleténél  kicsit halkabb is.
-Nemsokára 11 óra.-feleletképp csak bólintottam és most tartottam a megfelelő időpontot a bocsánatkérésnek,de természetesen ezt ismét megakadályozta.
-Nézd Kriszti! Tudom egy hatalmas barom vagyok! Nekem te fontos vagy,mert barátra találtam benned.Megbízom benned és próbálok mindent úgy csinálni,hogy neked jó legyen,de most nem sikerült. Azt hittem jó lesz,ha idejövök,pedig  tisztába vagyok azzal,hogy te mindent meg tudsz egyedül csinálni.Mert a mozdulataidat annyira magabiztosan teszed. Mégis most úgy éreztem szükséged van valakire...hát rosszul éreztem.Kérlek ne haragudj rám! -Igazából én nem is őt hibáztattam,hanem magamat. Hogy ennyire felkaptam a vizet.
-Én megbocsájtok neked,de inkább én kérek elnézést.Nagyon goromba voltam és bunkó. Te csak segíteni akartál,én mégis ezt elutasítottam elég csúnyán...-szavaim közben,felültem az ágyba és fejemet lehajtottam.Az én hibám volt,nem az övé.
-Akkor szent a béke?-kérdezte én pedig válaszképp felemeltem a kisujjamat.Ő nevetve kulcsolta össze sajátjával.Kiskorom óta bennem van,hogy a bocsánat jele kép ezt kell csinálni.
-Elviszlek reggelizni valahová jó?-tért el teljesen az előző témától.
-Mégis hova?-kérdeztem vissza.Nagyon nagyon régen jártam már étteremben vagyis bármilyen gyors büfébe.
-Van egy hely ahová egy időben elég sokszor jártam,de mostanában nem volt időm.Szívesen elviszlek oda.Isteni reggelit csinálnak.Melegszendót,palacsintát,gofrit., salátákat mindent.-jól hangzott a dolog és mivel tényleg volt is hozzá kedvem beleegyeztem.
-Jó,de reggelire palacsintát?! Az meg milyen?-életemben nem ettem reggelire palacsintát,csak ebéd után,vagy délután.
-Ezt nem mondod komolyan,hogy nem ettél még amerikai palacsintát?-szinte láttam magam előtt,hogy elcsodálkozik,de ez volt az igazság.
-Igen...nem volt még lehetőségem-húztam el a szám szélét.
-Akkor majd most! Öltözz és mehetünk is.-az ágy egy pillanat alatt megrezgett ,mivel felállt.
-De Kata hol van?-eszméltem fel,mivel egyedül nem tudom kiválasztani a ruhámat.
-Nem tudom...mindjárt megnézem-ezzel már csak az ajtó nyitódását hallottam.
-Jaj ne...-mintha szilánkokat söpört volna,ahhoz hasonló hangot hallottam meg.
-Minden rendben?-kérdeztem aggódva
-Persze,csak tegnap lelöktem egy poharat véletlenül és széttört,de most szedem össze.-vázolta le nekem a helyzetet.
-Te meg mit csinálsz?-Kata kissé kómás és egyben másnapos hangja ütötte meg a szilánkok surlódását.
-Csak tegnap történt egy kis baleset és azt takarítom el-mondta Oli
-Jó...-ahogy hallottam Katát most inkább a fejfájás és a hányinger kínozta,mint hogy ezzel törődjön.
-Hát...úgy látom Katának jobb lesz,ha kicsit pihen. Be is ment a szobába.-talpa elég hangosan érte a földet. Az ágyon ismét ült mellettem még egy személy.
-Segítesz nekem?-kérdeztem ,mert ahogy hallottam nővérem most semmire se lenne képes ,így már csak ő maradt.
-Persze,csak mond miben? -nem lett volna nagy feladata én mégis szégyenlősen kezdtem bele a mondatba.
-Hát...öhm. A szekrényemből kérlek kiveszel egy ruhát? Úgy emlékszem van felakasztva egy kék egybe ruha,amit Kata vett nekem.Az jó lesz. -barátom szó nélkül tette meg kérésemet. Pár másodperc múlva,már kezembe éreztem egy puha anyagot.
-Remélem ez az...-elmosolyodtam,de gondoltam csak eltalálja ,mert más kék ruhám nincs is.
-Hát...magamra hagynál kérlek?- céloztam arra,hogy fel szeretnék öltözni,de semmi járkálást nem hallottam.
-Miért? Jó nekem itt is.-kacérkodott szavaival én pedig egyáltalán nem erre a válaszra vártam.
-Olivér!! Kifelé!!-parancsoltam rá,de ő egy lépésnyit sem mozdult.
-Próbálj megakadályozni,hogy itt maradjak!-egy hirtelen mozdulattal felálltam eddigi helyemről és úgy tettem mintha valamibe felbuknék. Persze testem egyáltalán nem érintette a földet ,mert pontosan tudtam ,hogy Oli elkap. Megbízik bennem,ahogy én is benne. Ez az egész arra kellett,hogy mellette legyek és ki tudjam tolni a szobából. Amint magabiztosan álltam lábaimon, el is kezdtem az akciót. Kezemet mellkasára tettem és tolni kezdtem.
-Héj mit csinálsz?-értetlenkedett nekem pedig eszem ágában sem volt magyarázatot adni vagy csak abbahagyni tevékenységemet. Sajnos minden kudarcba fulladt,mikor rájött Oli,hogy mi a tervem és ,hogy megállítson elkezdett csiklandozni. Hatalmas kacagásba kezdtem és szinte teljesen lerogytam a földre. Összehúztam magam a röhögéstől így ismét ő nyert.
-Ez így nem ér!! Kihasználod,hogy erősebb és látékonyabb vagy.-mondatomon ő is nevetni kezdett nem csak én.
-Látékonyabb?? Ez meg milyen szó?-kérdezte még mindig nevetve én pedig még mindig a földön fetrengtem. "Kínzásom" már ugyan abbahagyta,de fel még nem keltem.
-Hát ezt én találtam ki. Tetszik igaz?De ezt,csak én használhatom sajnálom.-gúnyolódtam vele ,pedig minden hiába volt.Lassan feltápászkodtam a szőnyegről barátom segítségével és ismét vitába kezdtünk.
-Nekem nem is kell! Majd kitalálok jobb szót!-életemben nem gondoltam volna,hogy egyszer valakivel azon veszekszem,hogy ki milyen szavakat használ.
-Na ,de most komolyan,had öltözzek.
-Öltözz nyugodtan-laza válaszával már nem is törődtem
-Hát jó...-mivel tegnap még rajtam maradt a fehérnemű így,csak simán hátat fordítottam és levettem a pizsama felsőmet. A kék ruhát egy pillanat alatt magamra kaptam és el is készültem.
-Ennyi. Remélem tetszett a látvány,úgy se látsz ilyet minden nap.-pimaszkodtam vele mire csak egy gyenge érintést éreztem arcomon.
-Hát igazad van...ilyet nem látok miden nap.Na ,de akkor mehetünk.-terelte el a témát én pedig azért sem akartam elsietni a dolgot.
-Még a hajamat is megcsinálom,meg fogat mosok és mehetünk.-húztam az agyát ami szerintem sikerült is.Lassan indultam el az asztalom felé ahol kikutattam a fésűmet. Párszor végigszántottam vele,szőkésbarna hajamat,majd a fürdőbe mentem. Fogkefémet megismertem és így könnyedén elintéztem ezt a műveletet is.
-Mehetünk!-kiabáltam be a szobába,mert csak remélni tudtam ,hogy még ott van Oli.
-Rendben induljunk.-ragadott kézen és már rohantunk is le a lépcsőn. A meleg napsugarak lágyan simogatták karomat. Élveztem a levegőt azt hogy a szabadban vagyok. Barátomat átkaroltam és teljesen rábíztam magam.Nem is beszélgettünk egész úton,csak sétáltunk egymás mellett. Egész hamar meg is érkeztünk a kiszemelt helyszínre.Én persze ragaszkodtam hozzá,ha lehet kintre üljünk a jó időbe. Olivér meg is rendelte az ételt és a teákat. Egy kis beszélgetéssel töltöttük el az időt amíg ki nem jött a rendelt étel.Mindenképp palacsintát kellett ennem,hisz ez nem is a mi megszokott palacsintánk hanem amerikai palacsinta!!
Kezembe fogtam a villát, és falatozni kezdtem az ételből. Ízlett, sőt mi több még szóltam Olinak, hogy kérjen még. Egyszóval jól bekajáltam.
-Ez valami isteni! -Dicsértem a számomra  már nem új ételt.
-Mondtam,majd máskor is elhozlak jó?-heves bólogatásba kezdtem  aminek következtében teli szájjal kicsit hülyén nézhettem ki mivel elkezdett nevetni.
-Maradj itt,fizetek és még majd csinálunk valamit jó?
-Rendben... -ebben a pillanatban végeztem úgy is a reggelivel,így felőlem bárhová mehettünk volna. Nem is telt el Oli vissza is jött. Nagy mosollyal az arcomon sétáltam mellette le a lépcsőn.
-Mi az? Mire fel ez a nagy vidámság?-kérdezte
-Köszönöm, hogy elhoztál. Csak jó a hangulatom, ennyi...-válaszoltam mosolyogva.
-Úristen!!!!  Oli szia!!-kiáltott fel egy lány hang.
-Jaj ne...-mondta halkan az a személy akihez szóltak.

2014. augusztus 10., vasárnap

4.FEJEZET--EGYEDÜL?!


Sziasztok!!! :)
NAGYON NAGYON FONTOS DOLGOT ÍROK LE!!!!!!!

1.Bocsi hogy ennyire későn hoztam ezt a részt csak nem volt időm
2.Gondolom már Ti is hallottátok mi történt a ByTheWay-el....hogy már csak 3-an lépnek ezentúl a színpadra.Viszont az lenne a probléma hogy ennek a blognak Oli lenne az egyik főszereplője és nem tudom,hogy folytassam-e  vagy nem...ezért arra kérlek titeket,hogy aki elolvasta Komizzon,mert fontos lenne.Előre is köszi!! :*
Viszont ehhez a szöveghez meghoztam az új részt!Még egyszer bocs hogy ilyen későn hoztam és kicsit rövidebb lett,de nincs ihlet.. :/ :D
puszi :* 

*Kriszti szemszöge*
Miután Olivér elment  nem tudtam mit tegyek. Inkább csak a gondolataimra hagyatkoztam. Elmerültem a tömegekben felgyülemlett kérdésekben a fejemben és mivel válaszokat nem igazán kaptam rájuk még inkább zavart a dolog. Úgy gondoltam ezen túl kell lépnem,mert sehová sem jutok vele.
-Kataaa!!!!-kiabáltam ki a szobámból várva hátha jön valami válasz.Hát jött is. Nagy zajra figyeltem fel ami az ajtóm csapódását jelentette.
-Mi a baj?-kérdezte aggódva.
-Semmi. Csak az,hogy nem tudnád nekem ideadni a telefont? Mármint Olit kéne hívni.Segítesz kérlek?-reménykedtem benne ,hogy nem lesz mérges azért,mert ilyenért behívtam.
-Persze!De azt hittem nagyobb problémád van.
-Pedig nincs.Bocs ,hogy megijesztettelek...-hajtottam le fejem,de erre ő csak felkuncogott.
-Semmi baj,de pillanat hozom a telefont.-léptei halkultak míg végül már teljesen megszűntek.Sóhajtottam egy nagyot és vártam.Pillanatokon belül meg is érkezett nővérem,kezembe nyomta a készüléket.
-Már hívja-mondta én pedig fülemhez emeltem a tárgyat.Már azt hittem fel sem veszi,mikor egy nem várt hang szólt a vonal túlsó oldaláról.
-Haló? -kérdezte egy nő.
-Öhmm..én...én ...Patocska Olivért keresném-dadogtam el a szavakat
-Most sajnos nem ér rá,kérem később hívja vissza.De megmondhatnám neki ki keresi?-a háttérzajtól nem igazán hallottam semmit.Valami buliba lehettek,mert lányok sikítását és dübörgő zenét hallottam.
-Csak egy barátja vagyok,de nem kell megmondani,hogy kerestem.Viszont hallásra-adtam oda Kata kezébe a telefont aki remélhetőleg ki is nyomta.Nem akartam,hogy tudja ki vagyok,mert gondolom a barátnőjével beszéltem és a végén még félreértené a dolgot.Csak barátok vagyunk mégis kicsit fájt a dolog.Nem is értettem ezt az egészet,hogy miért. Nem vagyunk egymáshoz kötve azzal barátkozunk és úgy ahogy akarunk akivel szeretnénk.Meg amúgy is csak most ismertem meg tehát nem kéne itt kombinálni a fejembe.De mégis az a kicsike csalódottság nem akart megszűnni.Úgy döntöttem inkább elalszom.Kata bevezetett a fürdőbe,kezembe nyomta a pizsamámat és kiment.Egy perc alatt fáradtam el és inkább most,csak a meleg vizet szerettem volna érezni a testemen.Minden vízcsepptől jobban úgy éreztem aludnom kell.Hamar ki is szálltam a zuhanykabinból és mentem a szobámba.Pihe-puha ágyamba bebújtam és végképp elmerültem az álmok világában.
                                                          *Másnap*
Kikászálódtam ágyamból és kifelé indultam.Isteni illatokra lettem figyelmes ami a konyha felől jött.Kata csinált reggelit amit pár perc alatt jóízűen meg is ettünk. Szokás szerint megint kiválasztotta a ruhámat ami elmondása szerint egy ujjatlan virágmintás felsőből és egy farmer rövidnadrágból állt. Egész nap szinte unatkoztam.Az idő nagyon lassan telt.A délelőttöt elütöttem egy kis gitározással és egyéb tevékenységekkel.Már este felé járhatott az idő,mikor lépteket hallottam,majd az ajtó irányába fordítottam fejemet.
-Kata?-kérdeztem,de amint megéreztem parfümje illatát,felismertem az illetőt.
-Itt vagyok,csak jöttem megnézni és..-folytatta volna,de már tudtam mit akar mondani
-Menj csak!A kedvenc parfümöd van rajtad,tehát elmész.Megérdemled a szórakozást én nem tartalak vissza.
-Biztos?Egyedül leszel és nem tudom jó ötlet-e?-inkább magának adta fel a kérdést mint nekem.
-Nézd nálad jobb testvért kívánni sem lehetne.Mindig mellettem vagy és eddig is voltál.Az eddigi években,csak mellettem voltál.Ideje kicsit kikapcsolódnod.De nekem haza ne gyere hajnalig!-muszáj voltam elengedni.Tényleg mindig mindent megtett értem én voltam számára a legfontosabb...mondjuk mi csak ketten vagyunk így egymásra vagyunk utalva.Viszont ezalatt a 2 év alatt nem ment el bulikba se sehová.Tehát most megérdemli.
-Köszi tesó-ölelt át szorosan,majd már robogott is az ajtó felé.A zár csapódásán kívül másra nem is figyeltem fel.
-És most mit csináljak?-tettem fel a szokásossá vált kérdést magamban. Kitapogattam ágyam mellett fekvő pizsamámat és magamra kaptam. Bemásztam a számomra biztonságot jelentő ágyba és becsuktam szemeimet.Mintha súlyt tettek volna rá annyira nehézzé váltak.A külvilágot kirekesztettem,mikor a telefon mégis megzavarta gondolatmenetemet. Semmiképp sem akart megszűnni a hang így kénytelen voltam utána menni. Nem tudtam pontosan melyik gombot kell lenyomni,így csak reménykedtem hogy nem-e esetleg kinyomom vagy elrontom a készüléket.
-Haló?-szóltam bele és így ki is derült ,hogy semmi baja sincs, a zöld gombra kattintottam.
-Szia! Olivér vagyok!De...Kriszti te vagy az?-kellemes,barátságos hangja inkább átváltott ijedté és meglepődötté.
-Igen!Kata elment,így csak én vagyok itthon!-jelentettem ki a számára ismeretlen hírt
-Mi?Miért nem hívtál,hogy menjek át? Szívesen vagyok ott és egyedül nem maradhatsz!-értetlenül hallgattam szavait.Mi az ,hogy egyedül nem maradhatok?
-De igen! Így van Kata elment szórakozni és ha lehet maradj ott ahol vagy! Amúgy meg miért hívtál?-tértem át egy másik témára.
-Hát csak azért,mert mondani akartam,hogy kicsit későn értem haza és már nem biztos hogy át tudok jönni...-egyre ekszomorodott a hangja nekem mégis félbe kellett vágnom mondandóját.
-Látod.Te is fáradt vagy aludj nyugodtan én is azt terveztem.
-Jó de mivan ha... 
-Nem lesz semmi baj!De most tényleg megyek szia-ki is nyomtam a telefont meg sem várva,hogy elköszönjön vagy csak reagálni tudjon mondatomra.Nagyon kedves tőle ,hogy aggódik értem ugyanakkor rossz is ,hogy azt hiszi nem tudok magamra vigyázni.Lassan beballagtam szobámba és álomra próbáltam hajtani fejemet.Csak ez nem jött össze. Felültem és nekidőltem háttal a falnak.Nem tudom pontosan mennyi idő  telt el.Lehet csak percek,nekem viszont óráknak tűntek.Fáradt voltam ,de gondolataim mégis elnyomták a kipihenetlenségemet. Fura zajokra lettem figyelmes a nappaliból.Zárt ajtón keresztül is hallottam,hogy valaki motoszkál odakint.Ez nem Kata! Ő felcsukta volna a lámpát és magabiztosan járkált volna ,az aki bent volt inkább csak lépkedett bizonytalanul.Hirtelen valami leesett és szépen össze is tört.
-Basszus...-ennyit halottam egy férfi hangtól.Nem akartam kimenni.Félek-csak ez az egy szó kavargott a fejemben.Lehet Olinak volt igaza és nem kellett volna egyedül maradnom?Amilyen gyorsan csak tudtam bemásztam egy kis lyukba ami az éjjeliszekrény és a ruhásszekrény között volt.A léptek közeledtek kezeim pedig ökölbe szorultak.Szememet összeszorítottam és vártam mi fog történni.Az ajtó  lassan ki is nyílt.
-Kriszti itt vagy?-amint meghallottam a hangot szívem tempója kezdett visszaállni eredeti ütemébe. Kezem is  engedett szorításából.
-Olivér!-kiáltottam a személy nevét aki egyből fel is húzott a földről. Felültetett ágyamra és szótlanul várta,hogy én kezdjem a beszélgetést.Miután nem mukkantam meg ő indított.
-Mit csináltál odalent?-na ez volt az ami felhúzott.
-Szerinted mit csináltam,társasoztam?A szívinfarktus kerülgetett! Tudod,hogy megijedtem! Nem tudtam ki lehet az ,arra gondoltam egy betörő.Amúgy meg mit keresel itt nem azt kértem,hogy maradj otthon?-teljesen felháborodtam aminek következtében,kicsit hangosabban beszéltem a kelleténél.
-Még én vagyok a hibás? Inkább örülhetnél,hogy itt vagyok! Ha most tényleg egy rabló jött volna mit tettél volna? Ha? Mert szerintem egyedül nem tudtad volna megvédeni magad! Még arra se lettél volna képes,hogy telefonálj valakinek!-ezek viszont rosszul estek.Szemeim teljesen megteltek könnyel.Igaza volt mégis fájtak szavai.
-Menj el.-mondtam halkan
-Tessék?
-Menj el!-már jóval hangosabban parancsoltam rá viszont ő meg sem mozdult.Arcomon végigfutottak az oda nem illő könnycseppek amit nem akartam.
-Kriszti te sírsz?-kérdezte
-Igen, mert tudod attól még hogy vak vagyok érzéseim vannak!-hatalmas zokogásba kezdtem.Lehet ez kis dolognak hangzik,de nekem rosszul esett amit mondott.Emlékeim ismét utat törtek ahogy a könnyeim is.Egy gyenge érintést éreztem karomon ami húzott maga felé.
-Hagyj békén!-löktem el ,kezeit közben próbáltam lehámozni enyémről,de minden hiába volt.Semmivel sem törődve mégis odabújtam hozzá és tovább itattam az egereket. Szorosan húzott  én pedig még inkább tolódtam felé.Pár perc telhetett el,mikor már kezdtem megnyugodni.Szemeim ismét lecsukódtak és a karjaiban aludtam el...