JÓL CSAK A SZÍVÉVEL LÁT AZ EMBER....
AMI IGAZÁN LÉNYEGES A SZEMNEK LÁTHATATLAN

2015. szeptember 26., szombat

ÚJ BLOG :)

Sziasztok!:)
Most kivételesen nem új résszel jövök,hanem lenne egy bejelenteni valóm.
Tudom régen hoztam új részt,de már íródik a következő fejezet,viszont elkezdtem egy másik blogot is,ami Justin Bieberről szól.
Gondolom vannak itt olyanok akik nem annyira szeretik,de ha gondoljátok,olvassatok bele. 
Röviden a történetről: 

Emily Still egy fiatal 20 éves lány,aki Los Angelesben lakik,legjobb barátnőjével. Imád táncolni és hatalmas álma az,hogy Los Angeles leghíresebb táncklubjának tagja lehessen. Ott ismerkedik meg Justin Bieberrel,akivel az első pillanattól fogva piszkálják egymást.
Vajon Emily bekerül a a táncklubba és megvalósítja az álmát? Justinnal mindig ilyen lesz a kapcsolata? Esetleg közbejön valami,ami mindent megváltoztat?
Minden kiderül a blogból :) 




Ha esetleg felkeltette az érdeklődéseteket,nézettek bele,izz a link: 
 http://justinbieberaslong.blogspot.hu/

 Mellesleg ebben a blogban nemsokára hozok új részt,sajnálom,hogy eddig nem sikerült,de technikai problémáim akadtak:D
Ígérem sietek:)


PUSZI :3 
 

2015. július 12., vasárnap

20. FEJEZET -- ELTŰNT

Hey,hey emberkééék!! ^^ 
Itt a 20. (!!!!) rész és túlléptük a 10.000-es (!!!) oldalmegjelenítéseket, amit nagyon nagyon köszönök! :)
Mivel az elmúlt időben nem nagyon volt időm írni, ezért most próbálom bepótolni az elmaradást! ;) 
Köszönöm a pozitív visszajelzéseket az előző résszel kapcsolatban. ♥
Mivel Kriszti és Oli első veszekedését írtam le, ezért úgy gondoltam, hogy kicsit tartson több ideig. :D
Ezért nem, még nem fognak kibékülni...majd idővel ;) 
Sajnálom,ez most nem lett valami hosszú és jó rész:c  Ígérem a következő extra hosszú lesz!
Szép napoot! ♥
UI: Kérlek kommenteljetek, hogy tudjam érdemes írni a blogot :* 



Idegesen siettem előre, és az elmúlt 10 perc eseményei kavarogtak a fejemben. Lehet mégis eltúloztam a dolgokat? Hiszen Oli erről nem tehet, de...mégsem érti meg,hogy annyit vártam volna csak el tőle,hogy kiálljon mellettem és megértse a helyzetem. Aranyosak a rajongók, de nekem akkor is új az, hogy elmegyünk sétálni, és egyből 10-en lefotóznak, csak mert megláttak minket és kézen fogva sétálunk. Olivér már ezt megszokta, és régebben is elmondta, hogy ő kiskora óta arra vágyott, hogy körülvegyék a rajongók,hogy híres legyen és hogy énekelhessen tiszta szívéből. Ő csak örül ennek a felhajtásnak, de én nem. Én nem ő vagyok...
Hatalmas gondolkodásomat egy kéz szakította meg,aki visszahúzott.
-Mégis hova akarsz menni?-kérdezte feszülten Oli. 
-Nem tudom,honnan tudjam? Csak megyek valahová...
-Mégis mi bajod van? Nem értem,hogy miért akadtál ki annyira-tárta szét a kezét Oli összehúzott szemöldökkel.
-Komolyan nem érted? Oli nekem ez sok! -haraptam bele idegesen a szám szélébe- Te ezt akartad, ez volt az álmod,hogy sikeres legyél és minden héten koncertezz és sikerült. Teljesítetted a vágyaidat, hozzászoktál ahhoz, hogy mindenhol leszólítanak, képet vagy aláírást kérnek tőled, csak tudod én még ehhez nagyon nem szoktam hozzá!-hadartam el egy szuszra a bennem őrlődő problémákat.
-Kriszti sajnálom,nem tudtam,hogy téged ez ennyire zavar, de nem tudok mit tenni nem érted?-emelte fel a hangját- Mi zavar abban,hogy csinálnak rólunk egy képet?
-Az hogy a normális emberekről nem csinálnak képeket! Egy normális kapcsolatban nincsenek rosszalló pillantások,akkor ha meglátnak kézen fogva sétálni egy fiút meg egy lányt! Mivel lehet te nem látod, de elég durván méregetnek a lányok,mikor meglátnak minket!-mondtam kicsit hangosabban a szavakat.
-Komolyan? Oké akkor most mi legyen? Hmm?-kérdezte kerek szemekkel- Szakítsunk? Azt akarod? Oké akkor,majd lesz egy normális barátod,akivel egész nap ellehetsz és minden nap elmentek fagyizgatni meg táncolgatni!
-Tudod mit?-néztem mélyen a szemébe -Rohadj meg!-mondtam teljesen nyugodtan és hátat fordítva neki elindultam. 
 Akarva vagy akaratlanul,de egy könnycsepp mégis legördült az arcomról. Nem ezt akartam,semmiképp
sem akartam szakítani Olival,vagy összeveszni,sőt nem is számítottam arra,hogy ez lesz. De túllőtt a célon azzal,mikor arra célzott,hogy ő nem elég jó hozzám és nekem egy úgymond "nyálas szépfiú" kell...
Ez már kicsit bunkó volt tőle. Nem tudtam hogy jussak haza,mivel nem volt telefonom,amivel felhívhattam volna valakit aki segítene...Ezért úgy gondoltam azon az úton megyek haza amin jöttünk és amire emlékszem. 


*Olivér szemszöge*
Csak álltam Krisztit bámulva,aki egyre jobban távolodott tőlem. Tudtam,hogy én rontottam el,mert nem figyeltem rá. Arcomat tenyerembe temetve,leültem a hozzám legközelebb álló padra. Magam elé bámulva gondolkoztam. Elszúrtam...de rohadtul. Az ujjamat tördelve agyaltam azon,vajon mivel tudnám ezt jóvá tenni. Krisztit nem veszíthetem el...Nem nagyon bírnám ki a hiányát. De tisztában voltam vele,hogy most időre van szüksége. 
Elővettem a telefonom és beírtam Benny nevét.
-Csá Tesó,mizuuuu?-köszöntött vidáman.
-Menjünk el inni!-vágtam rá azonnal. 
-Hohóó mi történt?-kérdezte elképedve.
-Asszem elcsesztem a kapcsolatom Krisztivel és nem tudom mit csináljak,úgyhogy megyünk inni!-mondtam bólogatva,amit persze Bence nem látott telefonon keresztül.
-Figyelj,még nagyon korán van,inkább gyere át hozzám itt van Ya Ou, nemsokára jön Sziki is de neki valami dolga volt. Sörözünk,meg beszélgetünk a nagykoncertről. Gyere akkor elmeséled mi történt -ajánlotta fel kedvesen a másik lehetőséget.
-15 perc és ott vagyok-tettem le a telefont nyugodtan. 
Pár perc múlva már a nagy fehér 4 emeletes panel háznál voltam. Felcsöngettem Bencéhez,aki egyből kinyitotta az ajtót. Gyorsan fellépkedtem a 2. emeletre és berontottam a házba,leültem a fotelbe és a hozzám legközelebb lévő sörös doboz tartalmát megittam. A velem szemben ülő két srác,összeráncolt szemöldökkel figyelt. 
-Na mondd mégis mit rontottál el ,már megint- szólt kedvesen először Ya Ou.
Elmeséltem az egész napot a leges legelejéről az én szemszögemből. Elmondtam,hogy mikor és hol kezdődött a vitánk és hogy szakítottunk lehet,mert azt mondtam neki hogy mellettem nem lehet normális a kapcsolata,nem mehetünk el úgy fagyizni,hogy nem szólítanak le az utcán és szerezzen inkább egy "jó kisfiút" aki anyuci kedvence és normális lehet a kapcsolatuk. Meg azt,hogy ő ezen kiakadt és otthagyott egyedül miután kijelentette,hogy rohadjak meg.
-Igaza van-mondta Benny belekortyolva a sörébe -ahelyett,hogy megértetted volna mi is a baja,hogy mit érez,konkrétan magasról leszartad-jegyezte meg bölcsen barátom.
-Igaz,segítened kellett volna neki,mellesleg én megértelek téged is,de...azt hiszem ezt most elrontottad-mondta Ya Ou őszintén.
-Oké és most akkor mit csináljak? Hogy tehetném jóvá?-kérdeztem hátradőlve a fotelben.
-Hát most hol is van Kriszti?-nézett rám kérdőn Ya Ou. És akkor esett le,hogy nem tudom hol van. Egyedül hagytam,mikor még a hazavezető utat sem tudja. Te jó ég.
-Nem,nem,nem,nem,neeeem -álltam fel hirtelen és a telefonomat elővéve tárcsáztam Kata telefonszámát.A szám szélét rágva feszültem sétáltam fel-alá azt várva,hogy felvegye a telefont.
-Szia-szólt bele vidáman -mi a helyzet Oli?
-Szia,öhm... otthon vagy?-kérdeztem előre sejtve a választ.
-Igen,ti mikor jöttök Krisztivel?-ettől a választól paráztam be.
-Khm...nem tudom,de most megyek,szia -nyomtam ki azonnal a telefont és félve a kanapén ülő két srácra néztem.
-Most mit csináljak?-néztem rájuk kérdőn el is felejtve,hogy ők nem tudják mi történt.
-Mi a baj?
-Nem tudom hol van Kriszti. Feszült volt és hagytam őt elmenni,mikor a haza utat még nem is tudja. Nincs Katával,akkor mégis hova mehetett? Lehet még úton van haza? És ha másfelé megy,vagy valami rosszabb történik vele? Hogy találjam meg ebben a nagy városban?-fogtam a fejem kilátástalanul.
-Ugye ez csak vicc?-nézett rám ijedten Benny.
-Nem,rohadtul nem az.. 
-Nézd,Tesó megkeressük oké? Nem tűnhetett csak úgy el,majd háromfelé válunk és addig megyünk amíg meg nem találjuk,nyugodj meg minden rendben lesz-fogta meg a vállam biztatón Ya Ou.Hálás pillantásokat vetettem a két barátomra és egy mély levegővétel után felálltam,hogy indulhassunk. Kiértünk és igazából féltem elindulni,mert nem tudtam mikor és hol találom meg...
Megbeszéltük,hogy 2 óra múlva ugyanott találkozunk,vagyis Bence előtt,és ha valaki hamarabb megtalálja szól a többieknek. Reménykedve indultam el azon az úton ahol végigmentünk. Elmentem a Városligetbe,minden zegzugát átnéztem,de sehol nem találtam meg.
Hova mehetett? Miért szúrtam el ennyire? Fontosabbnak tartottam a saját jóllétemet az ő érzéseinél. Azt hiszem sokkal fontosabb lett nekem,mint terveztem. Minden pillanatot szívesen töltök vele és ha megtalálom, biztos vagyok benne,hogy mindent megteszek azért,hogy megbocsájtson.
Hirtelen megcsörrent a telefonom,mire összerándultam az ijedtségtől. 
-Mondjad mi van -szóltam bele kissé bunkón a telefonba.
-Neked is szia. Asszem megvan Kriszti -szólt bele Ya Ou. Hirtelen ismét dobogni éreztem a szívem és kissé elérzékenyültem,ami fura volt. Nagyon,de nagyon furcsa. -Hol van? Oda kell mennem! Van valami baja?-tettem fel a sok kérdést egyszerre.
-Minden oké,Szikihez ment -válaszolt,mire értetlenül meredtem magam elé.
-Mi van?
-Csak arra emlékezett,hogy Sziki merre lakik ezért oda ment. Elvoltak,legalábbis nekem a telefonban azt mondta-adott választ barátom.
-Persze,éppen csak,hogy szakítunk,de ő máris Szikihez rohan -mondtam gúnyosan.
-Hmm...neked is szia Oli-jött hirtelen egy hang a hátam mögül,mire félve megfordultam. Elképedve figyeltem az előttem álló személyt,és igaz hallottam,ahogy Ya Ou még a telefonba a nevemet mondja,de nem érdekelt,kinyomtam a hívást.

2015. április 25., szombat

19. FEJEZET -- VITA

Sziasztoook!! 
Te jó ég nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy hónapokig nem hoztam új részt.:( Sokszor ígértem már, hogy hozom, de mindig valami közbejött....:/
Kérlek valami életjelet adjatok magatokról, ha elolvastátok mert ez fontos lenne, mert kevés komment érkezik. Remélem így hosszú idő után tetszeni fog ez a rész. 
Puszi, jó olvasást.



Miután Olival kibeszéltük, hogy  semmiképp ne menjek el étterembe dolgozni, eszembe jutott, hogy meglátogathatnánk Szikit. Tegnap elég nehéz napja volt, és épp ezért jót fog neki tenni egy kis társaság. Legalábbis akkor még azt hittük.
-Szerintem először hívjuk fel lehet,hogy zavarjuk..vagy más dolga van- aggodalmaskodtam, miközben letettem a kezemben szorongatott teás bögrét. 
-Hát nem is tudom. Szerintem legyen meglepetés, hogy megyünk- tárta szét a kezét Oli,én pedig odabújtam hozzá. Derekánál átöleltem, ő pedig a vállamnál szorított magához. 
-De ha megzavarjuk?- kérdeztem felnézve rá.
-jaj már úgy sem csinál semmit. Biztos otthon ül és épp dalszövegeket ír. Hidd el szinte mindig ezt csinálja- vonta meg a vállát Oli. 
-Jó de akkor is! Ne zavarjuk, had hívjam fel!-néztem mélyen a szemébe.
-Rendben, de csak egy pusziért!-ütötte meg a száját a mutató ujjával jelezve, hogy ott pusziljam meg.
-Oké...-adtam neki egy gyors csókot és már indultam is megkeresni a telefont, de egy pillanat alatt megtorpantam, mivel nekem nemvolt meg még Sziki telefonszáma. Csalódottan fordultam vissza és barátom már mosolyogva fogadott.
-Valamit elfelejtettél?- kérdezte pimasz mosollyal.
-Hát..nem adnád ide a telefonod?-kérdeztem kiskutyaszemekkel. 
-Csak akkor ha ma este eljössz velem randizni...-simította meg az arcom.
-Hmm..nem hittem volna, hogy valaki így fog egyszer elhívni. De benne vagyok..menjünk!-vigyorogtam és egy csókot nyomtam a szájára, de közben a farmerzsebébe nyúltam és kivettem a telefont.
-Majd jövök!-mondtam. Gyorsan berohantam a szobámba és hívni kezdtem Szikit. Vagy 6-ot csöngött, mire felvette.
-Szia Oli,mondd-szólt bele
-Szia Sziki, Kriszti vagyok! Remélem nem zavarlak...
-Nem dehogy, te sosem zavarsz mond nyugodtan amit szeretnél-kijelentésén kicsit elmosolyodtam.
-Óh nagyon aranyos vagy,csak azt akarom kérdezni, hogy átmehetünk-e Olival kicsit hozzád. Tudod beszélgetni meg ilyesmi...-mondtam kicsit félénken.
-Az a helyzet,hogy ma a nővéremmel találkozok, tehát nem igazából érek rá. Egy óra múlva jön. Ne haragudj. Esetleg holnap?
-Ne hülyéskedj semmi baj,holnap átmegyünk-váltottunk még pár szót,majd mivel készülődnie kellett letette.
Kicsit szomorúan ballagtam vissza Olihoz.
-Na mi volt?-érdeklődött barátom.
-Hát ma megy hozzá a nővére, ezért nem ér rá,de nyugi holnap átmegyünk!
-Értem, de ugye a ma este még áll?-kérdezte mosollyal az arcán.
-Persze!-vágtam rá azonnal és leültünk a kanapéra.
-Van egy jó ötletem. Menjünk el most is-csettintett egyet.
-Mi?- néztem rá furán.
-Gyere, elmegyünk mondjuk sétálni, fagyizni vagy moziba is mehetünk. Estére meg elviszlek vacsorázni-fogta meg a kezem és mélyen a szemembe nézett. 
-Rendben benne vagyok!-lelkesedtem 
-Egy óra múlva jövök, rendben?
-Okés addigra elkészülök!-nyomtam egy puszit a szájára és kikísértem. 
Azonnal elkezdtem készülődni, azt sem tudtam mit hova tegyek-vegyek. Rohantam a fürdőbe, levetkőztem, és a zuhanyzóba beállva, hajat mostam. Miután törölközőbe végigrohantam a házon és egy normális laza ruhát kerestem, rájöttem,  hogy először lehet,hogy hajat kéne szárítani. Vissza siettem a fürdőbe, és félig megszárítottam a hajam. Akkor már, csak 25 percem maradt arra,hogy elkészüljek Oli érkezéséig. Teljesen elszállt az agyam. Már akkor a fejembe volt,hogy nem fogok elkészülni. 
Beálltam a tükör elé és egy laza sminket dobtam fel magamra (natúr szemfesték, szempillaspirál, szájfény és alapozó). A szobámban egyből a szekrénybe kezdtem el kutatni, hogy mégis mit vegyek fel?! Természetesen, amit szerettem volna a szennyesben volt, ezért esélyem sem lehetett volna arra, hogy felvegyem. Mivel nem találtam semmi jobbat, felvettem egy farmer sortot és egy egyszerű fehér pólót, amin Mickey egér volt. A hajamat összekötöttem és gyorsan begöndörítettem a végét. Pont csöngettek, mikor az első tincs göndörítésével végeztem. Eldobva mindent siettem az ajtóhoz, ahol Oli mosolyogva várt. Egyszerű farmer volt rajta egy fekete, mintás pólóval. 
Óvatosan megindult felém és egy kicsit hosszúra sikeredett csókkal ajándékozott meg. Mondjuk én sem ellenkeztem nagyon...
-Szia -tértem magamhoz először én.
-Szia,kész vagy?-mért végig tekintetével,miközben berángattam a házba.
-Öö persze, csak még előkotrom a cipőmet, meg összeszedem a táskámat és mehetünk.
-Ez kb. mennyi percet vesz igénybe nálad?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
-Alapból 5 perc lenne, de mivel nincs meg a cipőm ezért 15 perc lesz -mosolyogtam kiskutyaszemekkel és otthagytam az előszobában. 
Igazából elég gyorsan végeztem. A szekrényem aljából előszedtem a fehér Vans cipőmet, meg egy fekete táskát, amibe a legszükségesebb dolgaimat beletettem. Ittam gyorsan egy pohár gyümölcslevet és Olivér kezét megfogva, elindultunk kifelé. 
-Na, hova megyünk először?-kérdeztem kiérve a gyönyörű napsütéses időbe.
-Hát először elmegyünk a Városligetbe, utána meg moziba az egyik plázába, rendben?-állt meg velem szemben.
-Induljunk!-kacsintottam rá vidáman.
Hát igaza volt, jól esett a séta. Teljesen feltöltődtem energiával és a napsütésben Olival sétálni egy felejthetetlen élmény volt. Ahogy magyarázott arról, hogy is zajlik egy stúdiózás, felé fordultam óvatosan és mosolyogva figyeltem. Teljesen belemerült a szavaiba, csak magyarázott, magyarázott a szabad kezével, pedig mutogatott mindenfelé. Aranyos volt nagyon. A fényben, szőke haja még világosabbnak látszott, szemeiről még inkább nem lehetett eldönteni, hogy kékebb vagy zöldebb árnyalatú. Mondandója végén egy nagyot sóhajtottam és felém fordulva kérdőn méregetett.
-Figyeltél te egyáltalán?-nézett mélyen a szemembe.
-Óh, hát persze, hogyne,igen -bólogattam hevesen és a földet kezdtem pásztázni. Oli halkan elkuncogta magát és tovább mesélt. 
Amikor a Városligethez értünk, szinte mindenki megbámult minket. Nem tudom,hogy Oli nem vette észre, vagy már megszokta, esetleg egyszerűen nem foglalkozott a meglepett és csillogó pillantásokkal, amiket tinilányok,kisgyerekek, és egy-két idősebb nőtől kaptunk. De én sem foglalkoztam vele. Pontosabban próbáltam nem foglalkozni vele. 
-Gyere üljünk le- ragadta meg a kezem és egy padra lehúzva, az ölébe ültetett. 
-Oli, téged nem zavar, hogy velünk szemben azok a lányok egyre többet fordítják felénk a telefonjukat?-kérdeztem félve.
-Nem miért?-vont vállat
-Talán, mert felteszik a netre?-kezdtem idegeskedni.
-És?-kérdezte lazán...túl lazán.
-És?? Te megvesztél?-szálltam ki az öléből és idegesen felpattantam vele szembe- Mi van ha kitudódik? Mi van,ha valamelyik újság megtudja, vagy valami tv-s műsor. Én nem akarok elmenni sehová, interjút adni, én erre még nem állok készen!- mondtam őszintén.
-Most mi bajod? Egyszer úgyis kiderülne nem? Amúgy meg nyugi nem teszik fel sehova-dőlt hátra nyugodtan..túl nyugodtan.
-De ott lesz! Sőt már szerintem most a neten van! Nem érdekel én nem akarom, hogy mindenki tudjon a kapcsolatunktól!-jelentettem ki hisztérikusan.
-Óh, értem, akkor többet nem kedveskedem neked, nem viszlek el sehova, majd felmászom esténként az ablakodba, nehogy meglásson valaki, oké?-állt fel ő is kiabálva. 
-Nem úgy értem! De nekem ez nem megy! Te már megszoktad, hogy néznek, nekem ez még új! Mi van, ha kritizálnak, lenéznek vagy valami negatív visszajelzést kapunk a rajongóktól?! Nem akarom, hogy valaki csesztessen minket azért, mert nem is tud rólunk semmit!- fújtattam dühösen, kissé könnyes szemmel- Nem akarom, hogy fotózzanak, vagy ujjal mutogassanak ránk, miközben fagyizunk, sétáunk vagy bármit teszünk!
-De ez ellen nem tudsz te se, én se és senki sem tenni! Ők a rajongóink! A ByTheWay-é! Nem mondhatom nekik,hogy ne nézzenek ránk, ne szólítsanak le az utcán, ne mutogassanak ránk és ne is posztoljanak rúlunk az interneten! Ez nem így megy érted? Vagy megpróbálsz ezzel együtt élni vagy..-állt meg hirtelen.
-Vagy? Vagy mi lesz? Szakítunk?-kérdeztem idegesen.
-Egy szóval se mondtam ilyet! Majd megszokod ezt is, kérlek nyugodj meg!-fogta meg a kezem, de én abban a pillanatban elrántottam a karom. 
-Miért nem értesz meg?-gördült le egy könnycsepp az arcomon. Oli gondterheltem körülnézett és csípőre téve a kezét felém fordult. Nem érdekelt, ekkor már elegem lett. Hátat fordítva neki, letöröltem a könnyeimet és elindultam.
-Most hova mész?-kiabált utánam.
-Bárhová, csak innen el!-ordítottam vissza, hátra sem pillantva.
Nem. Nem a rajongókkal volt bajom. Oké megértem, hogy a fiúk minden pillanatáról szeretnének tudomást kapni és amint látják őket, egyből posztolnak valamit az interneten. Nem érdekel (jó egy kicsit zavar) de ők, még kamaszok! Igaza volt, nem tehetünk ellene semmit. Szó sem volt arról,hogy szakítani akarok, hogy nem akarom, hogy egyszer megtudják az emberek, hogy járunk, de úgy éreztem ennek még nagyon nincs itt az ideje. És ezt nem értette meg Oli. Nekem ez még szokatlan volt,hogy leszólítanak az utcán,vagy lefotóznak. Persze, örültem annak,hogy elmentünk együtt, de legalább nem ennyire publikus helyre vitt volna...tetszett az ötlet, de azzal nem számoltam,hogy ennyien néznek majd. 
Azt hiszem meg volt, az első nagy veszekedésünk.