JÓL CSAK A SZÍVÉVEL LÁT AZ EMBER....
AMI IGAZÁN LÉNYEGES A SZEMNEK LÁTHATATLAN

2014. július 29., kedd

3.FEJEZET--LÁTOGATÁS

Sziasztok! Köszönöm a 300+-os oldalmegjelenítést! Gondoltam már most hozom a 3. részt aztán majd meglátjuk a következő mikor kerül ki. Olvassátok nagy-nagy szeretettel és kérlek pipáljatok és írjatok véleményt!
puszi :*
*Olivér szemszöge*
Este hamar elaludtam,bár folyton a mai nap történéseim jártak a fejemben. Elhatároztam,annak érdekében,hogy jobban megismerjem Krisztit elviszem valahová.De mégis hová?! Moziba nem mehetünk,esetleg elviszem ebédelni vagy ilyesmi.Ezekkel a gondolatokkal hajtottam álomra végre a fejem.
Reggel telefonomra ébredtem ami jelezte,hogy mennem kell a konditerembe.Mostanában reggel szoktam járni Bencéékkel.Kikászálódtam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt.Reggeli tevékenységeimet elvégeztem,és benéztem a vendégszobába. Este Erik nálam aludt,de még mindig alszik.Gyorsan felöltöztem összepakoltam a reggeli cuccokat és már indultam is.Szombat van így reggel 9-kor találkozunk a szokott helyen. Mikor odaértem már javában folyt  az élet.Mindenki súlyt emelt,futott és egyéb dolgokat végzett.
-Szia Oli!-köszöntek a többiek vidáman
-Sziasztok.Régóta vártok?-kérdeztem
-Nem mi is most jöttünk,de Ya Ou még nincs itt-válaszolt Sziki
-Igen.Tudod ő elég későn kelő-mondta Benny,de amint kimondta félig kínai barátom alakját pillantottam meg a távolból.Miután a csapat teljesen megérkezett elkezdhettük mi is az edzést.Két óra kemény sportolás után végre jöhetett a pihenés.Még egy órát megcsináltunk és utána megcéloztuk a fürdőt.Letusoltunk átöltöztünk és egy kávézó felé vettük az irányt.
-Sziasztok srácok.A szokásos jöhet?-kérdezte Brigi a pult mögül
-Persze.-mondtuk egyhangúan a választ.Már ismernek itt minket.Minden szombaton ide jövünk egy expresso kávét inni.Megbeszéltük,hogy ma mikor hova megyünk és hogy mikor találkozunk.Ma kivételesen könnyű napunk lesz,de így is biztos,hogy hajnali 3-4 órára érek haza.Nem telt el sok idő ki is hozták a rendeléseket.Jókedvűen megittuk a rendelt italt. Elköszöntünk egymástól,majd mindenki hazafelé indult.Mikor a panelház elé értem kinyitottam az ajtót és felballagtam a lépcsőn.Kinyitottam az ajtót amilyen halkan csak tudtam,mert arra gondoltam Erik még biztos alszik.Hát nem így volt.Épp egy szendvicset tömött magába mikor benéztem a konyhába.
-Szia!-köszöntem
-Szia! Én lassan indulok.Fannival találkozom 1-kor,de még oda is kell érnem.-Fanni a menyasszonya.Kedves lány,én is elég jól ismerem.
-Rendben.Nekem csak este lesz elfoglaltságom.4-kor megyünk koncertezni Törökszentmiklósra meg még 2 helyre.-meséltem el a mai programom egy részét
-Hány fellépésetek lesz?Ugye nem hajnali 5-re érsz haza?!-kérdezősködött.
-Hát nem mert most olyan 3órakkor végzünk.
-Oli!Túlterhelitek magatokat.Ez így nagyon sok.Folyton ilyen későn jársz haza.Nem azért mondom nagyon ,de nagyon büszke vagyok rád vagyis rátok,de ez így nem lesz jó.Keveset pihentek.-Erik mindig vigyázott rám.Ebben is igaza volt,de ez a munkánk.Nem tehetek mást csak követni az utasításokat.
-Igen,de feltöltenek a rajongók.Eszméletlen érzés azt hallani,mikor több százan kiabálják azt hogy: BY-THE-WAY, BY-THE-WAY! Mindig a kedvükben akarunk járni. Ők is támogattak minket eddig is úgy ahogy most is és ennyivel tartozunk nekik-inkább már nem is válaszolt ,csak megrázta a fejét.Gondoltam,hogy nem érti meg,de nekem ez az életem. A ByTheWay és a Wayerek! Ők és Mi egy család vagyunk.Még ittam egy pohár vizet,majd szobámba siettem.Leültem az ágyra és eszembe jutott,hogy fel kéne hívni Krisztiéket. Előkotortam a tegnap kapott telefonszámot és a telefonomat.Beütöttem a számot és már hívtam is.
-Haló?-szólt bele egy női hang.
-Szia! Olivér vagyok,remélem emlékszel rám-köszöntöttem én is.
-El se lehetne felejteni!Adjam Krisztit?-kérdezte
-Igen,jó lenne,köszi-vártam egy keveset,de amint meghallottam édes hangját a lánynak felfelé görbült a szám.
-Szia!!-üdvözölt vidáman
-Helló.Hogy vagy kicsilány?-megnevezésén kicsit kuncogott halkan
-Köszi jól, és te?Honnan tudod a telefonszámunkat?-kíváncsiskodott
-Én is jól vagyok és egy kismadár csiripelte-válaszoltam titokzatosan
-Kata volt igaz?-nevetett fel
-Igen-árultam el az igazat-Arra gondoltam elmehetnénk ebédelni,mit szólsz hozzá?
-Jó lenne,de nem vagyok valami jól.Egész este alig aludtam és fáj a fejem máskor nem lehetne?-érdekes tegnap  még semmi baja sem volt. Kicsit elkeseredtem,de azért azt sem akartam,hogy azért jöjjön el velem mert én megkértem és a végén még jobban lebetegedne.
-Persze!Nem is lenne jó,ha még nagyobb bajod lenne.De nekem mennem kell.Sok gyógyulást,szia-köszöntem el.Még hallottam a túlsó oldalról egy "szia"-t és már le is tettem.
-Ha ő nem jön akkor én megyek!-határoztam el magamban.Az ajtó kinyitódott és egy teljesen induláshoz készen álló Erik lépett be rajta.
-Mennem kell.Majd még beszélünk tesó-lekezeltünk és már rohant is a kijárathoz. Miután elment még gyorsan ittam egy bögre teát,majd eldugtam a zsebembe a telefont és a pénztárcát.Kezembe vettem a lakáskulcsot és már indultam is. Útközben még gyorsan megálltam venni valami kaját és elővettem a papírt amin a telefonszámmal együtt a lakcím is állt. Lépteimet egyre szaporáztam és mielőtt még kopoghattam volna kivágódott az ajtó és Kata lépett ki  rajta.
-Óh szia.Nekem mennem kell dolgozni,mert már így is késésben vagyok.Ha Krisztit keresed a nappaliban volt utoljára.Vigyázz rá nemsokára jövök-ezzel el is ment.Halkan mentem befelé.Mikor megláttam az éppen nagyban gondolkozó lányt arra jutottam kicsit megijesztem.Szép lassan mögé osontam és befogtam szemeit.
-Nah ki vagyok?-súgtam fülébe a szavakat,amibe ő  láthatóan beleremegett.
-Hmmm...fogós kérdés.Nem ismerek más embert aki befogná egy vak szemét,csak Olivért!-nevetett fel,majd gyengéden leszedte szemeit takaró kezeimet. Amint jobban megfigyeltem tényleg elég gyengének tűnt. Nagy levegőt vett,majd megnyalta a száját.
-Hoztál SÜLT KRUMPLIT??? -kiáltott fel.Nagyon megörült neki.
-Nem is tudom,hogy megérdemled-e-húztam az agyát mire szomorú képet vágott.
-Igen! Jó kislány voltam!-nem tudtam mit tenni feltettem az asztalra a zacskót,kivettem a sült krumplis tálat és odanyújtottam neki.
-Tessék
-Köszi,te is eszel?-kérdezte
-Nem! Én már otthon ettem-muszáj volt hazudnom.Neki jobban kellett a kaja mint nekem.
-Én biztos nem eszek,ha te sem!-makacskodott-Ki tudja mivel akarnak megmérgezni!Akkor már inkább te egyél előbb és meglátjuk túléled-e!-nevetve a kezembe nyomott egy darabot.
-Miért pont én?Én fontos ember vagyok!-mentegetőztem,mire megrázta a fajét.
-Nézd sztárocskám! Kettőnk közül valakinek meg kell kóstolni és mivel én lány vagyok ess rajta túl gyorsan!mondta határozottan.
-De hát lányoké az elsőbség!!-próbáltam komoly maradni,de nem igazán sikerült
-Nincs,de! EGYÉL!!-már szinte ő tömte belém a kaját.Folyton adogatta a kezembe vagy épp a számba. Én is így tettem ezért már inkább egymást etettük.Néha megviccelt hogy elhúzta előlem a krumplit,de én nem vágtam vissza.Miután jól kiszórakoztuk magunkat hátradőltünk a kanapén és beszélgettünk.
-Oli én kicsit félek-vallotta be érzéseit.Nem értettem pontosan mitől.
-Miért?-figyeltem arca minden kifejezését,de mintha az ijedség és a tudatlanság uralkodott volna rajta.
-Hát...5 nap és műtét.De mi van ha nem sikerül?Ha még inkább elveszítem a látásom vagy belehalok.-éreztem,hogy ezen agyal annyit
-Emiatt ne törd magad! Hidd el minden rendben lesz! Tudod nekünk  a csapattal az a jelmondatunk, hogy: NEVER GIVE UP ON YOUR DREAMS! Ebbe kell hinni és sosem szabad feladni. Ugye tudod mit jelent?-kérdeztem,de biztos voltam a válszban
-Nem vagyok hülye! Csak félek,de az nem vette el az eszemet!-valami ilyesmire számítottam és nem csalódtam.
-Jó rendben! De a lényeg,hogy megértsd az üzenet lényegét!-ezzel ezt a témát le is zártuk.Inkább a gyerekkoromról meséltem amin ő jókat nevetett.Figyelnem kellett az órát is nehogy elkéssek majd a koncertről.Három óra után pár perccel megérkezett Kata is.
-Sziasztok!-köszönt.
-Szia hagytunk neked kaját kérsz?-nyújtottam a műanyag tálat felé.
-Nem köszi.Minden rendben volt?-kérdezett vissza
-Nem vagyunk ovisok!-háborodott fel Kriszti. Mosolyogva ráztam a fejemet arckifejezésén és felálltam a kanapáról.
-Nah nekem is mennem kell-direkt néztem mit reagál rá Kriszti
-Dolgod van?-kérdezte lehangoltan
-Igen.Koncertezni megyünk,de ígérem holnap is  átjövök ahogy időm engedi-végigsimítottam arcán és már indulni készültem,mikor két gyenge kar fonódott körém hátulról.Értetlenül néztem le,majd megfordultam és  most én öleltem meg a kezek tulajdonosát.
-Köszönök mindent!-lépett hátrébb és leült az egyik kanapéra.
-Ugye mindig ilyen vidám maradsz? Vagy nem hozok neked több sült krumplit!-mosolyogva bólogatott én pedig már tényleg indultam.
*Otthon*
Gyorsan lefürödtem közben egy-két dalt énekelgettem. Kiválasztottam a ruhámat ami egy fekete farmerből és egy fehér pólóból állt amire egy fekete bőr mellényt társítottam és persze a kedvenc Converse cipőmet.
Miután végeztem az öltözködéssel belőttem a hajamat és már csak várnom kellett.A kocsi mindig ide jön így nem kell sehová sem mennem,mert jönnek értem.Nem is telt el sok idő Krisztián,a sofőrünk hívott jelezve,hogy mindjárt itt lesznek. Kimentem,bezártam az ajtót és lerohantam a lépcsőn. Már csak rám vártak. Beültem a járműbe,köszöntem mindenkinek és vártam mit hoz az este.

2014. július 28., hétfő

2. FEJEZET--ISMERKEDÉS

Sziasztok!
Meghoztam a 2. fejezetet is! Remélem tetszeni fog kérlek hagyjatok magatok után valami jelet pl.írjatok véleményt vagy pipázzatok! Ez a rész Oli szemszögéből íródott. 
Sok puszi olvassátok szeretettel!  :* ^.^




*Olivér szemszöge*


Végig ott maradtam Kriszti mellett.Őszintén nem érdekelt az ,hogy nem lát.Senki sem tökéletes és szerintem nagy bunkóság az,ha valakit azért nevetünk ki, vagy épp nézünk le,mert más mint mi vagyunk. Ez nekem amolyan kihívásnak számított.Lehet nem épp ez a megfelelő szó ,de próbáltam rá odafigyelni.Nem félt! Teljesen magabiztosan tette meg minden lépését és talán épp ezért is nem vettem észre az első pillanattól fogva azt hogy vak.
-Na és milyen ízű fagyit eszünk?-törte meg elmefuttatásom gondolataim főszereplője.
-Majd én felolvasom neked,hogy milyenek vannak és te olyat eszel és persze annyit amennyit csak akarsz!-néztem le Krisztire aki egy hatalmas mosollyal díjazta mondatomat.Igazi gyermeki mosoly volt.Látszott ,hogy elég régen nem evett már fagylaltot. Ennek következtében,hogy így elbambultam Krisztit szépen nekivezettem valakinek.Az eddig biztonságosan lépkedő lány egy szempillantás alatt összerezzent és hátra lépett.Egyensúlyát is kezdte elveszíteni,de nem hagytam hogy elessen.
-Jaj sajnálom-fordult meg az illető,aki kiderült,hogy a bátyám Erik volt.
-Kriszti minden rendben?Kérlek bocsájtsd meg nekem,nem figyeltem...-mondtam volna tovább,de félbeszakított
-Semmi baj.Nem történt semmi komoly-nézett előre
-Na végre előkerültél Oli! Már mindenhol kerestünk!De látom találtál társaságot-egy szemöldökrángatás közepette  Krisztire pillantott aki kissé elpirulva hallgatott.
-Hát igen..amúgy Kriszti ő itt Erik a bátyám.Erik ő itt Kriszti,most ismertem meg-mutattam be őket egymásnak és szépen kezet is ráztak.-Szerintem megyünk is.Szia
-Szia-köszönt Kriszti is.-Kedvesnek látszik a bátyád.Nálad alacsonyabb nem? Barna hajú és barna szemű-tényleg jól mondott mindent.Pedig ilyen bőven nem meséltem róla
-Igen...de ezt honnan tudtad?-néztem ismét a lányra,de most azért jobban figyeltem az utat.
-Egyszerű a hangjából kitaláltam és az illatából. Ha jobban megfigyeled ilyen parfümöt,csak barna hajú srácok fújnak magukra-kuncogott fel halkan.
-Kezdesz kicsit megijeszteni...-viccelődtem
-Van is miért félned.Tudod én az űrből jöttem.Azért küldtek,hogy a hozzád hasonló félősöket elpusztítsam-már én is nevetni kezdtem ezen a kijelentésén
-Mi? Én félős? Nem ismersz te még engem!De ezt még visszakapod! Megjegyeztem!Eggyel kevesebb gombóc fagyit kapsz és kész!-közöltem vele 
-Majd meglátjuk ki nevet utoljára!-a hatás érdekében még az ujját is felemelte.Lassan már oda is értünk a kiszemelt célhoz így ígéretemhez híven minden ízt felolvastam neki.Ezért egy csokit kért és hozzá még egy epret is társított.Én egy egyszerű karamella és vaníliánál maradtam.Egy padhoz vezettem ahol helyet is foglaltunk.
-Megkóstolod?-nyújtotta felém a tölcsért benne a hideg finomsággal.
-Ha szabad..?-már nem szólt csak kezembe nyomta a fagyit.Belekóstoltam és ízlett.Én is odaadtam a sajátomat .Miután kitárgyaltuk,hogy ez igazán finom fagylalt még felhoztunk egy-két témát ami miatt a kezünkben lévő édesség sem fogyott.
-Öhm..ott van egy kis csoki az arcodon-először a bal kezével próbálta letörölni,de minden hiába,mert a másik oldalon volt.
-Hagyd majd én-vettem ki kezéből a szalvétát.
-Óh hát köszö..-nem hagytam hogy folytassa mondatát.
-Nincs mit megköszönnöd.
-De igen! Köszönöm a fagyit-mondta csilingelő hangján.Miután végeztünk a medencék felé vettük az irányt.Közben találkoztunk apáékkal is,de egy legyintéssel el is küldtem őket.Most inkább Krisztivel akartam lenni.
-Megyünk a hidegbe?-kérdezte kíváncsian-Én nem nagyon vagyok oda a meleg vízért.
-Igen,de az kicsit mély.Vagyis fokozatosan mélyül
-Minek nézel te engem?Attól ,hogy nem látok úszni még tudok!-világosított fel.
-Elnézést hölgyem.Mehetünk nyugodtan-mikor a hidegbe értünk kiderült,hogy nem épp a jó oldalán mentünk be így Krisztinek majdnem a nyakáig ért a víz.Bizonytalanul lépdelt én pedig egy hirtelen ötlettel vezérelve odamentem és a hátamra kaptam.Lábait derekam előtt összekulcsolta és nyakamba kapaszkodott.
-ELŐREEEE!!!-adta ki a "parancsot" én pedig nevetve futkostam vele ide-oda a medencében.Sokan csak mosolyogva kísérték tekintetükkel cselekvésünket,de ez minket kicsit sem zavart.Kriszti felszabadultan nevetett és ez volt a lényeg.
Egyszer csak letettem egy olyan helyen ahol neki derékig ért a víz és távolodni kezdtem.Értetlenül bámult mindenfelé.
-Olivér! Hol vagy?-kérdezte én pedig a háta mögé osontam.Kezemet már felemeltem,hogy megijesztem,de ekkor váratlanul megfordult és a vízbe lökött.Mind a ketten a hidegbe landoltunk amit neki köszönhetek.Gyorsan feljöttünk,de amint vett egy levegőt én ismét beleborítottam a vízbe.A lányok általában ilyenkor visítva kirohannak a szárazföldre és azon kezdenek el bosszankodni,hogy leázott a sminkjük vagy elkenődött a szempillaspiráljuk.De Krisztit ez cseppet sem zavarta,mert neki ez a természetes szépsége volt.Esetleg egy kis szempillaspirál lehetett rajta semmi több.Látszott ,hogy nagyon boldog.Még egy darabig elszórakoztunk a medencében,majd miután láttam elfáradt kifelé vettük az irányt.Megkerestük a tesóját aki már ott sürgött-forgott a táskáik körül.
-Sziasztok!Kriszti lassan indulni kéne...-mondta Kata
-Nem akarok!-tiltakozott a lány.
-Én is lassan megyek-mondtam de meg is bántam.Inkább maradtam volna ott.Ez a lány teljesen feldob.Vidám leszek tőle és elég sok a közös bennünk.Mondjuk igaz még csak ma ismertem meg.
-Akkor készülődjünk-hajtotta le csalódottan fejét Kriszti,Kata pedig félrehívott.
-Figyelj!Remélem tisztában vagy vele,hogy elég gyenge lány.Mármint erős,de lelkileg könnyű őt összetörni.Nehogy valami olyat tegyél vele amitől kicsit is rosszul érzi magát mert én megöllek!-fenyegetett meg,de persze közben mosolygott.
-Értettem,de jól éreztük ma magunkat és nem áll szándékomba semmi rosszat csinálni.-mentegetőztem
-Jól van! Ja és tudom,hogy tetszik neked de azért kérlek figyelj rá.Jövőhéten lesz egy szemműtéte és visszakapja a látását.Nem 100%-osan,de szemüveggel tisztán fog látni.
-Igen említette.Ha lesz időm elmegyek hozzá mindenképp.Ja és örülhet ,hogy ilyen testvére van!-kacsintottam rá mire inkább csak felkuncogott
 -Na gyere Rómeó gyerünk vissza-lökött meg gyengén
-Héj ki kérem magamnak az én nevem Olivér!-"háborodtam" fel.Mikor oda értünk még kicsit pakoltak amiben persze segítettem és utána indultak is.Vittem a táskákat és szótlanul sétáltunk egymás mellett.A kijáratnál elköszöntünk,de most én húztam félre Katát.
-Nem tudnád megadni a telefonszámotokat? Csak hogy tudjuk tartani a kapcsolatot.-egy papírt vette elő a kézitáskájából meg egy tollat és írni kezdett.A kezembe nyomta pár másodperc után és a vezetékes telefon  száma és a lakcímük volt rajta.
-Köszönöm-mondtam majd Krisztihez siettem.
-Remélem még találkozunk.-álltam meg a lány előtt aki csak sóhajtott egy nagyot.
-Igen.Én is remélem.-sokat gondolkoztam,hogy megöleljem-e,de végül nem tettem.Csak most ismertem meg.Még utoljára megköszönt mindent,majd hazafelé indultak.Integetni kezdtem és mikor Kata ezt észrevette súgott valamit húga fülébe aki egyből megállt,megfordult és mosolyogva intett vissza.Egy sarkon befordultak így én is apáék keresésére indultam.Hamar meg is találtam és ők is épp készülődtek.Nem hozták fel azt a témát miért nem voltam velük egész nap,de nem is volt ez így baj.Viszont,mikor az autóba értünk nem bírták ki ,hogy ne kérdezzenek rá.
-És kivel töltötted a mai napot Oli?Nem is láttunk.-kíváncsiskodott a nevelőapám.
-Senkivel.-intéztem el ennyivel a választ.
-Neked az a csinos lány egy senki?-kérdezte Erik
-Ő Kriszti.Megismerkedtünk és ennyi.Csak ő nem lát.De nagyon jó fej.
-Vak? És te miért álltál le vele beszélgetni?Mit tudsz te csinálni egy olyan emberrel aki nem lát?-hát igen.A nevelőapám ilyenekben sosem értett velem egyet.
-Ne ítéld el azokat akik mások mint te!Bárkivel jól ellehet beszélgetni,függetlenül attól mit tud vagy mit nem.Igazság szerint még élveztem is a társaságát ,mert így nekem kellett rá vigyáznom.És kedves lány kérlek ne nézd le!-álltam ki új barátom mellett.Kisebb  kioktató történetem után egyikünk sem szólalt meg.Csendben beszálltunk a kocsiba és csak a zene volt az ami adott valami hangot az autóban.




 

2014. július 23., szerda

1 FEJEZET--TALÁLKOZÁS

Hello Mindenki! :)
Meghoztam a blogom 1 fejezetét! Nyugodtan írjatok véleményeket, jöhet hideg-meleg,de akár langyos is! :) Remélem nálatok jobb az idő mint itt, mert itt elég nagy az esély,hogy esni fog. Ehhez a részhez,csak annyit fűznék hozzá hogy bocsánat a szóismétlésekért!  Remélem tetszeni fog!
Sok puszi :* 

  

Két éve élek Pesten. Két éve vagyok elzárva a fényektől és a világtól.Egy autó balesetben elveszítettem a látásom 85%-át és a szüleimet is. Testvéremmel elhatároztuk,hogy új életet kezdünk.Nekem elég nehéz volt beilleszkednem a nagyvárosba,mivel  nem sűrűn jártam Pesten. Eddig Debrecenben laktam.Az sem mondható egy kis városnak,de nem is a legforgalmasabb. Nővérem mindenben segített nekem. Magántanárhoz járok és lassan-lassan az idő múlásával megtanultam hangokból vagy esetleg illatokból felismerni tárgyakat akár élőlényeket is.
-Kriszti ébren vagy?-nyitott be szobámba Kata a testvérem
-Persze.Már egy jó ideje -fordultam felé
-Remek!! Na a mai program az,hogy elmegyünk a strandra ,mivel Margit néni elutazott és most nem tud magánórát tartani,meg amúgy is nyár van! -hát igen.Kata mindennel próbált felvidítani és a kedvemben járni. Szinte úgy érezte mintha ez kötelessége lenne,pedig nem. De azért elég hálás vagyok neki.
-Ne már! Semmi kedvem innen kimozdulni.Inkább lustálkodom tovább.-dőltem hátra ágyamban és arcomra húztam takarómat
-Már pedig eljössz! Hátha összeszedünk egy jó pasit!-mondta,majd lehúzta rólam az épp engem fedő anyagot. 
-Mégis kinek kellenék? Kata hahóóó!! Én vak vagyok! Csak a baj van velem,mindenkinek a terhére vagyok! Még neked is....
-Ez nem igaz! A testvérem vagy! Tűzbe is ugornék miattad! Na de ne legyél ezért szomorú.Inkább érezd magad jól,oké?
-Jó ,de attól még semmi kedvem strandra menni!-ellenkeztem tovább,de minden hiába. Kata amit a fejébe vesz azt meg is valósítja.Szokás szerint kiválasztotta a ruhámat.
Elmondása szerint,egy fehér ujjatlan pólót és hozzá egy farmer rövidnadrágot választott nekem. Ehhez egy szandált kaptam,aminek nem volt sarka.Kisebb kiegészítőket is mint például,karkötő,fülbevaló,nyaklánc és persze egy táska.Miután végeztem az öltözködéssel a fürdőszoba felé vettem az irányt.Nem valami nagy a házunk ezért könnyedén eltaláltam odáig. Elvégeztem reggeli teendőimet,de Kata semmiképp sem bírta ki,hogy ne kenjen rám szempillaspirált. Hajamat oldalra fontam és egy kalapot is kaptam.Miután mind a ketten teljesen elkészültünk, belekaroltam nővérembe és indulhattunk is.Teljesen megbíztam benne.A baleset óta közel kerültünk egymáshoz.Eddig megállás nélkül veszekedtünk,de ez lassan el is múlt.Amint kiértünk a fényre,feltettem a napszemüveget és hagytam hogy a lágy szellő gyengéden csiklandozza karomat.
-Hoztunk valamit enni?-kérdeztem mivel még nem is reggeliztünk
-Hát...nem. Elfelejtettem.Nagyon éhes vagy?-választ nem is kellett adnom,mert a hasam megkordult,jelezve éhségemet.
-Igen.De azt hiszem itt lesz egy pékség,ott vehetünk valamit.A friss kenyér illatát idáig érzem.
-Rendben oda megyünk!-igazam is lett,így kaptam egy kakaós csigát amit szépen lassan meg is ettem.Nővérem is így tett a saját péksüteményével. Miután jól bekajáltunk,folytathattuk utunkat.Nem telt el sok idő,oda is értünk célállomásunkig. Kata megvette a jegyet,és az öltözőbe siettünk.Egyedül is le tudtam vetkőzni,mert még otthon felvettem a fürdőruhát. Boldogan lépkedtem a kövön,hogy eljussunk a medencékig.
-Először  a hideg vízbe menjünk?-állt meg nővérem
-Én most inkább napoznék...de te menj nyugodtan.
-Jó rendben.Itt lepakolunk ott lesz melletted az üdítő és a kaja.Ha lehet ne szökj el!-viccelődött
-Óh pedig tervbe volt véve...-bosszankodtam ami persze nem volt igaz.Testvérem lassan távozott is mellőlem.A fű egyre halkabban ropogott lába alatt.Sóhajtottam egyet,majd napszemüvegemet feltéve,hátradőltem és élveztem a jó időt.Már egy ideje biztos ott feküdhettem,mikor egy férfi illat keveredett a levegőbe.Igazán közel éreztem így inkább felültem.
-Szia!-köszönt vidáman én pedig a hang irányába fordultam-Nem tudnád megmondani mennyi az idő?
-Szia! Hát ne haragudj,de nincs nálam semmi óraszerűség...-kerestem egy elég gyenge kifogást
-Értem.És hogy-hogy nem a vízben vagy?Kezd felmelegedni az idő.
-Az lehet,de én inkább napozok...amúgy Kriszti vagyok!-nyújtottam felé kezemet 
-Én pedig Olivér.De az Olit jobban szeretem-mondta nevét.
-És te kivel jöttél? Mármint elkísért valaki?-remélem nem értette félre
-Ha arra célzol,nem a barátnőmmel jöttem,mivel nincs.A nevelőapámmal és a bátyámmal jöttünk.-és sikeresen félreértette
-Nem nem úgy értettem.Vagyis mindegy....én a nővéremmel jöttem.-kicsit elpirultam,mert elég kínosan éreztem magam.
-Az jó.-halkan felkuncogott,de inkább rá se kérdeztem-aranyos vagy mikor elpirulsz...
-Ne csináld már!-boxoltam bele a vállába ami inkább a könyökét érintette.Még beszélgettünk kicsit,pontosabban ő kérdezett én válaszoltam.Elmeséltem,hogy magántanuló vagyok és,hogy tesómmal lakom itt Pesten.Na meg,hogy 22 éves vagyok.Kiderült,hogy ő is 22.Ő májusba én pedig júniusban töltöttem. Olivér is elmondta,hogy itt él és van egy bandája a ByTheWay.Indultak az idelyi X-Factorban és a 2. helyig jutottak. Hallottam már róluk,de különösebben nem ismerem őket. 
-Öhm...nincs kedved elmenni fagyizni? A vendégem vagy-ajánlotta fel az ötletet
-Nem hiszem,hogy ez a megfelelő időpont-próbáltam ellenkezni
-Kérlek!! Kezd felmelegedni az idő.Jól fog esni hidd el.-válaszomat meg sem várva húzott fel a földről.Lassan indult el velem,de egyszer elengedett én pedig valamiben szépen felbuktam. Térdem kicsit fájt,de semmi bajom nem lett.
-Úristen! Kriszti jól vagy?-hallottam meg aggódó hangját Katának. 
-Kriszti ,minden rendben?-kérdezte most már Oli is,miközben segített felállni
-Te meg ki vagy?-kicsit bunkó módon jött a kérdés testvéremtől
-Én is örülök,hogy megismertelek!-válaszolt flegmán Olivér
-És mégis mit keresel Kriszti közelében?
-Megint felkapta a vizet....-mondtam magamban
-Kata nyugi! Csak most ismertem meg Olit,de ő még nem tudja-világosítottam fel
-Mit nem tudok?-érdeklődött a fiú
-Hát...nem is tudom,hogy mondjam el.Tudod volt egy balesetem 2 éve.Elég súlyosan megsérültem.Annyira,hogy elvesztettem a látásom jó nagy részét.Erősebb fényeket látok,de mást nem.Sajnálom,hogy nem mondtam el-sütöttem le szememet.
-Hogy mi?? Ez valami vicc?-gondoltam,hogy nem hiszi el
-Bárcsak az lenne...
-De miért nem mondtad el? 
-Mert olyan jól elbeszélgettünk.És mert nekem nem nagyon vannak barátaim.-árultam el neki
-Figyelj engem ez nem zavar.Tényleg megvoltunk, és remélem azért még eljössz velem fagyizni!-ezen a kijelentésén kicsit nevettem,majd bólogatni kezdtem
-Hát persze!-egyeztem bele
-Akkor én megyek is!Vigyázzatok magatokra!-szólt nővérem,majd elment.Lassan indultunk előre és Olivér végig ott volt mellettem. 
 

2014. július 22., kedd

PROLÓGUS

Sziasztok! :)
Meghoztam a blogom prológusát! Remélem tetszeni fog és sokan olvassátok. Még kezdő vagyok benne,de attól reménykedem,hogy elnyeri a tetszéseteket. Ezt a blogot a barátnőm találta ki és így megbeszéltük,hogy én írom mivel neki már van egy blogja amit 3 osztálytársával ír. 
jó olvasást,sok puszi :* 




Egy átlagos lány egy átlagos élet. De egy baleset mégis mindent megváltoztat. Az élet okoz meglepetéseket.Néha megkapjuk amit akarunk,de ritkán egy szó vagy egy cselekedet és mindent elveszíthetünk. Van amikor egy barátról kiderül,hogy többet jelent számunkra.Krisztivel megtörténik az amitől mindenki fél. Egy baleset ami sok elveszített dologgal jár....vagy inkább elkezdődik egy új élet?




SZEREPLŐK

név:Bakosi Krisztina 
kor: 21
lakhely:Budapest
név:Bakosi Kata
kor:24
lakhely:Budapest
 
 név:Patocska Olivér
kor:22
lakhely:Budapest



név: Feng Ya Ou (Ferenc)
kor:23 
lakhely:Budapest
 név: Szikszai Péter
kor:27
lakhely:Budapest
név:Vavra Bence
kor:20
lakhely:Budapest