Sziasztoook!!
Te jó ég nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy hónapokig nem hoztam új részt.:( Sokszor ígértem már, hogy hozom, de mindig valami közbejött....:/
Kérlek valami életjelet adjatok magatokról, ha elolvastátok mert ez fontos lenne, mert kevés komment érkezik. Remélem így hosszú idő után tetszeni fog ez a rész.
Puszi, jó olvasást.
Miután Olival kibeszéltük, hogy semmiképp ne menjek el étterembe dolgozni, eszembe jutott, hogy meglátogathatnánk Szikit. Tegnap elég nehéz napja volt, és épp ezért jót fog neki tenni egy kis társaság. Legalábbis akkor még azt hittük.
-Szerintem először hívjuk fel lehet,hogy zavarjuk..vagy más dolga van- aggodalmaskodtam, miközben letettem a kezemben szorongatott teás bögrét.
-Hát nem is tudom. Szerintem legyen meglepetés, hogy megyünk- tárta szét a kezét Oli,én pedig odabújtam hozzá. Derekánál átöleltem, ő pedig a vállamnál szorított magához.
-De ha megzavarjuk?- kérdeztem felnézve rá.
-jaj már úgy sem csinál semmit. Biztos otthon ül és épp dalszövegeket ír. Hidd el szinte mindig ezt csinálja- vonta meg a vállát Oli.
-Jó de akkor is! Ne zavarjuk, had hívjam fel!-néztem mélyen a szemébe.
-Rendben, de csak egy pusziért!-ütötte meg a száját a mutató ujjával jelezve, hogy ott pusziljam meg.
-Oké...-adtam neki egy gyors csókot és már indultam is megkeresni a telefont, de egy pillanat alatt megtorpantam, mivel nekem nemvolt meg még Sziki telefonszáma. Csalódottan fordultam vissza és barátom már mosolyogva fogadott.
-Valamit elfelejtettél?- kérdezte pimasz mosollyal.
-Hát..nem adnád ide a telefonod?-kérdeztem kiskutyaszemekkel.
-Csak akkor ha ma este eljössz velem randizni...-simította meg az arcom.
-Hmm..nem hittem volna, hogy valaki így fog egyszer elhívni. De benne vagyok..menjünk!-vigyorogtam és egy csókot nyomtam a szájára, de közben a farmerzsebébe nyúltam és kivettem a telefont.
-Majd jövök!-mondtam. Gyorsan berohantam a szobámba és hívni kezdtem Szikit. Vagy 6-ot csöngött, mire felvette.
-Szia Oli,mondd-szólt bele
-Szia Sziki, Kriszti vagyok! Remélem nem zavarlak...
-Nem dehogy, te sosem zavarsz mond nyugodtan amit szeretnél-kijelentésén kicsit elmosolyodtam.
-Óh nagyon aranyos vagy,csak azt akarom kérdezni, hogy átmehetünk-e Olival kicsit hozzád. Tudod beszélgetni meg ilyesmi...-mondtam kicsit félénken.
-Az a helyzet,hogy ma a nővéremmel találkozok, tehát nem igazából érek rá. Egy óra múlva jön. Ne haragudj. Esetleg holnap?
-Ne hülyéskedj semmi baj,holnap átmegyünk-váltottunk még pár szót,majd mivel készülődnie kellett letette.
Kicsit szomorúan ballagtam vissza Olihoz.
-Na mi volt?-érdeklődött barátom.
-Hát ma megy hozzá a nővére, ezért nem ér rá,de nyugi holnap átmegyünk!
-Értem, de ugye a ma este még áll?-kérdezte mosollyal az arcán.
-Persze!-vágtam rá azonnal és leültünk a kanapéra.
-Van egy jó ötletem. Menjünk el most is-csettintett egyet.
-Mi?- néztem rá furán.
-Gyere, elmegyünk mondjuk sétálni, fagyizni vagy moziba is mehetünk. Estére meg elviszlek vacsorázni-fogta meg a kezem és mélyen a szemembe nézett.
-Rendben benne vagyok!-lelkesedtem
-Egy óra múlva jövök, rendben?
-Okés addigra elkészülök!-nyomtam egy puszit a szájára és kikísértem.
Azonnal elkezdtem készülődni, azt sem tudtam mit hova tegyek-vegyek. Rohantam a fürdőbe, levetkőztem, és a zuhanyzóba beállva, hajat mostam. Miután törölközőbe végigrohantam a házon és egy normális laza ruhát kerestem, rájöttem, hogy először lehet,hogy hajat kéne szárítani. Vissza siettem a fürdőbe, és félig megszárítottam a hajam. Akkor már, csak 25 percem maradt arra,hogy elkészüljek Oli érkezéséig. Teljesen elszállt az agyam. Már akkor a fejembe volt,hogy nem fogok elkészülni.
Beálltam a tükör elé és egy laza sminket dobtam fel magamra (natúr szemfesték, szempillaspirál, szájfény és alapozó). A szobámban egyből a szekrénybe kezdtem el kutatni, hogy mégis mit vegyek fel?! Természetesen, amit szerettem volna a szennyesben volt, ezért esélyem sem lehetett volna arra, hogy felvegyem. Mivel nem találtam semmi jobbat, felvettem egy farmer sortot és egy egyszerű fehér pólót, amin Mickey egér volt. A hajamat összekötöttem és gyorsan begöndörítettem a végét. Pont csöngettek, mikor az első tincs göndörítésével végeztem. Eldobva mindent siettem az ajtóhoz, ahol Oli mosolyogva várt. Egyszerű farmer volt rajta egy fekete, mintás pólóval.
Óvatosan megindult felém és egy kicsit hosszúra sikeredett csókkal ajándékozott meg. Mondjuk én sem ellenkeztem nagyon...
-Szia -tértem magamhoz először én.
-Szia,kész vagy?-mért végig tekintetével,miközben berángattam a házba.
-Öö persze, csak még előkotrom a cipőmet, meg összeszedem a táskámat és mehetünk.
-Ez kb. mennyi percet vesz igénybe nálad?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
-Alapból 5 perc lenne, de mivel nincs meg a cipőm ezért 15 perc lesz -mosolyogtam kiskutyaszemekkel és otthagytam az előszobában.
Igazából elég gyorsan végeztem. A szekrényem aljából előszedtem a fehér Vans cipőmet, meg egy fekete táskát, amibe a legszükségesebb dolgaimat beletettem. Ittam gyorsan egy pohár gyümölcslevet és Olivér kezét megfogva, elindultunk kifelé.
-Na, hova megyünk először?-kérdeztem kiérve a gyönyörű napsütéses időbe.
-Hát először elmegyünk a Városligetbe, utána meg moziba az egyik plázába, rendben?-állt meg velem szemben.
-Induljunk!-kacsintottam rá vidáman.
Hát igaza volt, jól esett a séta. Teljesen feltöltődtem energiával és a napsütésben Olival sétálni egy felejthetetlen élmény volt. Ahogy magyarázott arról, hogy is zajlik egy stúdiózás, felé fordultam óvatosan és mosolyogva figyeltem. Teljesen belemerült a szavaiba, csak magyarázott, magyarázott a szabad kezével, pedig mutogatott mindenfelé. Aranyos volt nagyon. A fényben, szőke haja még világosabbnak látszott, szemeiről még inkább nem lehetett eldönteni, hogy kékebb vagy zöldebb árnyalatú. Mondandója végén egy nagyot sóhajtottam és felém fordulva kérdőn méregetett.
-Figyeltél te egyáltalán?-nézett mélyen a szemembe.
-Óh, hát persze, hogyne,igen -bólogattam hevesen és a földet kezdtem pásztázni. Oli halkan elkuncogta magát és tovább mesélt.
Amikor a Városligethez értünk, szinte mindenki megbámult minket. Nem tudom,hogy Oli nem vette észre, vagy már megszokta, esetleg egyszerűen nem foglalkozott a meglepett és csillogó pillantásokkal, amiket tinilányok,kisgyerekek, és egy-két idősebb nőtől kaptunk. De én sem foglalkoztam vele. Pontosabban próbáltam nem foglalkozni vele.
-Gyere üljünk le- ragadta meg a kezem és egy padra lehúzva, az ölébe ültetett.
-Oli, téged nem zavar, hogy velünk szemben azok a lányok egyre többet fordítják felénk a telefonjukat?-kérdeztem félve.
-Nem miért?-vont vállat
-Talán, mert felteszik a netre?-kezdtem idegeskedni.
-És?-kérdezte lazán...túl lazán.
-És?? Te megvesztél?-szálltam ki az öléből és idegesen felpattantam vele szembe- Mi van ha kitudódik? Mi van,ha valamelyik újság megtudja, vagy valami tv-s műsor. Én nem akarok elmenni sehová, interjút adni, én erre még nem állok készen!- mondtam őszintén.
-Most mi bajod? Egyszer úgyis kiderülne nem? Amúgy meg nyugi nem teszik fel sehova-dőlt hátra nyugodtan..túl nyugodtan.
-De ott lesz! Sőt már szerintem most a neten van! Nem érdekel én nem akarom, hogy mindenki tudjon a kapcsolatunktól!-jelentettem ki hisztérikusan.
-Óh, értem, akkor többet nem kedveskedem neked, nem viszlek el sehova, majd felmászom esténként az ablakodba, nehogy meglásson valaki, oké?-állt fel ő is kiabálva.
-Nem úgy értem! De nekem ez nem megy! Te már megszoktad, hogy néznek, nekem ez még új! Mi van, ha kritizálnak, lenéznek vagy valami negatív visszajelzést kapunk a rajongóktól?! Nem akarom, hogy valaki csesztessen minket azért, mert nem is tud rólunk semmit!- fújtattam dühösen, kissé könnyes szemmel- Nem akarom, hogy fotózzanak, vagy ujjal mutogassanak ránk, miközben fagyizunk, sétáunk vagy bármit teszünk!
-De ez ellen nem tudsz te se, én se és senki sem tenni! Ők a rajongóink! A ByTheWay-é! Nem mondhatom nekik,hogy ne nézzenek ránk, ne szólítsanak le az utcán, ne mutogassanak ránk és ne is posztoljanak rúlunk az interneten! Ez nem így megy érted? Vagy megpróbálsz ezzel együtt élni vagy..-állt meg hirtelen.
-Vagy? Vagy mi lesz? Szakítunk?-kérdeztem idegesen.
-Egy szóval se mondtam ilyet! Majd megszokod ezt is, kérlek nyugodj meg!-fogta meg a kezem, de én abban a pillanatban elrántottam a karom.
-Miért nem értesz meg?-gördült le egy könnycsepp az arcomon. Oli gondterheltem körülnézett és csípőre téve a kezét felém fordult. Nem érdekelt, ekkor már elegem lett. Hátat fordítva neki, letöröltem a könnyeimet és elindultam.
-Most hova mész?-kiabált utánam.
-Bárhová, csak innen el!-ordítottam vissza, hátra sem pillantva.
Nem. Nem a rajongókkal volt bajom. Oké megértem, hogy a fiúk minden pillanatáról szeretnének tudomást kapni és amint látják őket, egyből posztolnak valamit az interneten. Nem érdekel (jó egy kicsit zavar) de ők, még kamaszok! Igaza volt, nem tehetünk ellene semmit. Szó sem volt arról,hogy szakítani akarok, hogy nem akarom, hogy egyszer megtudják az emberek, hogy járunk, de úgy éreztem ennek még nagyon nincs itt az ideje. És ezt nem értette meg Oli. Nekem ez még szokatlan volt,hogy leszólítanak az utcán,vagy lefotóznak. Persze, örültem annak,hogy elmentünk együtt, de legalább nem ennyire publikus helyre vitt volna...tetszett az ötlet, de azzal nem számoltam,hogy ennyien néznek majd.
Azt hiszem meg volt, az első nagy veszekedésünk.
