Itt a 20. (!!!!) rész és túlléptük a 10.000-es (!!!) oldalmegjelenítéseket, amit nagyon nagyon köszönök! :)
Mivel az elmúlt időben nem nagyon volt időm írni, ezért most próbálom bepótolni az elmaradást! ;)
Köszönöm a pozitív visszajelzéseket az előző résszel kapcsolatban. ♥
Mivel Kriszti és Oli első veszekedését írtam le, ezért úgy gondoltam, hogy kicsit tartson több ideig. :D
Ezért nem, még nem fognak kibékülni...majd idővel ;)
Sajnálom,ez most nem lett valami hosszú és jó rész:c Ígérem a következő extra hosszú lesz!
Szép napoot! ♥
UI: Kérlek kommenteljetek, hogy tudjam érdemes írni a blogot :*
Idegesen siettem előre, és az elmúlt 10 perc eseményei kavarogtak a fejemben. Lehet mégis eltúloztam a dolgokat? Hiszen Oli erről nem tehet, de...mégsem érti meg,hogy annyit vártam volna csak el tőle,hogy kiálljon mellettem és megértse a helyzetem. Aranyosak a rajongók, de nekem akkor is új az, hogy elmegyünk sétálni, és egyből 10-en lefotóznak, csak mert megláttak minket és kézen fogva sétálunk. Olivér már ezt megszokta, és régebben is elmondta, hogy ő kiskora óta arra vágyott, hogy körülvegyék a rajongók,hogy híres legyen és hogy énekelhessen tiszta szívéből. Ő csak örül ennek a felhajtásnak, de én nem. Én nem ő vagyok...
Hatalmas gondolkodásomat egy kéz szakította meg,aki visszahúzott.
-Mégis hova akarsz menni?-kérdezte feszülten Oli.
-Nem tudom,honnan tudjam? Csak megyek valahová...
-Mégis mi bajod van? Nem értem,hogy miért akadtál ki annyira-tárta szét a kezét Oli összehúzott szemöldökkel.
-Komolyan nem érted? Oli nekem ez sok! -haraptam bele idegesen a szám szélébe- Te ezt akartad, ez volt az álmod,hogy sikeres legyél és minden héten koncertezz és sikerült. Teljesítetted a vágyaidat, hozzászoktál ahhoz, hogy mindenhol leszólítanak, képet vagy aláírást kérnek tőled, csak tudod én még ehhez nagyon nem szoktam hozzá!-hadartam el egy szuszra a bennem őrlődő problémákat.
-Kriszti sajnálom,nem tudtam,hogy téged ez ennyire zavar, de nem tudok mit tenni nem érted?-emelte fel a hangját- Mi zavar abban,hogy csinálnak rólunk egy képet?
-Az hogy a normális emberekről nem csinálnak képeket! Egy normális kapcsolatban nincsenek rosszalló pillantások,akkor ha meglátnak kézen fogva sétálni egy fiút meg egy lányt! Mivel lehet te nem látod, de elég durván méregetnek a lányok,mikor meglátnak minket!-mondtam kicsit hangosabban a szavakat.
-Komolyan? Oké akkor most mi legyen? Hmm?-kérdezte kerek szemekkel- Szakítsunk? Azt akarod? Oké akkor,majd lesz egy normális barátod,akivel egész nap ellehetsz és minden nap elmentek fagyizgatni meg táncolgatni!
-Tudod mit?-néztem mélyen a szemébe -Rohadj meg!-mondtam teljesen nyugodtan és hátat fordítva neki elindultam.
Akarva vagy akaratlanul,de egy könnycsepp mégis legördült az arcomról. Nem ezt akartam,semmiképp
sem akartam szakítani Olival,vagy összeveszni,sőt nem is számítottam arra,hogy ez lesz. De túllőtt a célon azzal,mikor arra célzott,hogy ő nem elég jó hozzám és nekem egy úgymond "nyálas szépfiú" kell...
Ez már kicsit bunkó volt tőle. Nem tudtam hogy jussak haza,mivel nem volt telefonom,amivel felhívhattam volna valakit aki segítene...Ezért úgy gondoltam azon az úton megyek haza amin jöttünk és amire emlékszem.
*Olivér szemszöge*
Csak álltam Krisztit bámulva,aki egyre jobban távolodott tőlem. Tudtam,hogy én rontottam el,mert nem figyeltem rá. Arcomat tenyerembe temetve,leültem a hozzám legközelebb álló padra. Magam elé bámulva gondolkoztam. Elszúrtam...de rohadtul. Az ujjamat tördelve agyaltam azon,vajon mivel tudnám ezt jóvá tenni. Krisztit nem veszíthetem el...Nem nagyon bírnám ki a hiányát. De tisztában voltam vele,hogy most időre van szüksége.
Elővettem a telefonom és beírtam Benny nevét.
-Csá Tesó,mizuuuu?-köszöntött vidáman.
-Menjünk el inni!-vágtam rá azonnal.
-Hohóó mi történt?-kérdezte elképedve.
-Asszem elcsesztem a kapcsolatom Krisztivel és nem tudom mit csináljak,úgyhogy megyünk inni!-mondtam bólogatva,amit persze Bence nem látott telefonon keresztül.
-Figyelj,még nagyon korán van,inkább gyere át hozzám itt van Ya Ou, nemsokára jön Sziki is de neki valami dolga volt. Sörözünk,meg beszélgetünk a nagykoncertről. Gyere akkor elmeséled mi történt -ajánlotta fel kedvesen a másik lehetőséget.
-15 perc és ott vagyok-tettem le a telefont nyugodtan.
Pár perc múlva már a nagy fehér 4 emeletes panel háznál voltam. Felcsöngettem Bencéhez,aki egyből kinyitotta az ajtót. Gyorsan fellépkedtem a 2. emeletre és berontottam a házba,leültem a fotelbe és a hozzám legközelebb lévő sörös doboz tartalmát megittam. A velem szemben ülő két srác,összeráncolt szemöldökkel figyelt.
-Na mondd mégis mit rontottál el ,már megint- szólt kedvesen először Ya Ou.
Elmeséltem az egész napot a leges legelejéről az én szemszögemből. Elmondtam,hogy mikor és hol kezdődött a vitánk és hogy szakítottunk lehet,mert azt mondtam neki hogy mellettem nem lehet normális a kapcsolata,nem mehetünk el úgy fagyizni,hogy nem szólítanak le az utcán és szerezzen inkább egy "jó kisfiút" aki anyuci kedvence és normális lehet a kapcsolatuk. Meg azt,hogy ő ezen kiakadt és otthagyott egyedül miután kijelentette,hogy rohadjak meg.
-Igaza van-mondta Benny belekortyolva a sörébe -ahelyett,hogy megértetted volna mi is a baja,hogy mit érez,konkrétan magasról leszartad-jegyezte meg bölcsen barátom.
-Igaz,segítened kellett volna neki,mellesleg én megértelek téged is,de...azt hiszem ezt most elrontottad-mondta Ya Ou őszintén.
-Oké és most akkor mit csináljak? Hogy tehetném jóvá?-kérdeztem hátradőlve a fotelben.
-Hát most hol is van Kriszti?-nézett rám kérdőn Ya Ou. És akkor esett le,hogy nem tudom hol van. Egyedül hagytam,mikor még a hazavezető utat sem tudja. Te jó ég.
-Nem,nem,nem,nem,neeeem -álltam fel hirtelen és a telefonomat elővéve tárcsáztam Kata telefonszámát.A szám szélét rágva feszültem sétáltam fel-alá azt várva,hogy felvegye a telefont.
-Szia-szólt bele vidáman -mi a helyzet Oli?
-Szia,öhm... otthon vagy?-kérdeztem előre sejtve a választ.
-Igen,ti mikor jöttök Krisztivel?-ettől a választól paráztam be.
-Khm...nem tudom,de most megyek,szia -nyomtam ki azonnal a telefont és félve a kanapén ülő két srácra néztem.
-Most mit csináljak?-néztem rájuk kérdőn el is felejtve,hogy ők nem tudják mi történt.
-Mi a baj?
-Nem tudom hol van Kriszti. Feszült volt és hagytam őt elmenni,mikor a haza utat még nem is tudja. Nincs Katával,akkor mégis hova mehetett? Lehet még úton van haza? És ha másfelé megy,vagy valami rosszabb történik vele? Hogy találjam meg ebben a nagy városban?-fogtam a fejem kilátástalanul.
-Ugye ez csak vicc?-nézett rám ijedten Benny.
-Nem,rohadtul nem az..
-Nézd,Tesó megkeressük oké? Nem tűnhetett csak úgy el,majd háromfelé válunk és addig megyünk amíg meg nem találjuk,nyugodj meg minden rendben lesz-fogta meg a vállam biztatón Ya Ou.Hálás pillantásokat vetettem a két barátomra és egy mély levegővétel után felálltam,hogy indulhassunk. Kiértünk és igazából féltem elindulni,mert nem tudtam mikor és hol találom meg...
Megbeszéltük,hogy 2 óra múlva ugyanott találkozunk,vagyis Bence előtt,és ha valaki hamarabb megtalálja szól a többieknek. Reménykedve indultam el azon az úton ahol végigmentünk. Elmentem a Városligetbe,minden zegzugát átnéztem,de sehol nem találtam meg.
Hirtelen megcsörrent a telefonom,mire összerándultam az ijedtségtől.
-Mondjad mi van -szóltam bele kissé bunkón a telefonba.
-Neked is szia. Asszem megvan Kriszti -szólt bele Ya Ou. Hirtelen ismét dobogni éreztem a szívem és kissé elérzékenyültem,ami fura volt. Nagyon,de nagyon furcsa. -Hol van? Oda kell mennem! Van valami baja?-tettem fel a sok kérdést egyszerre.
-Minden oké,Szikihez ment -válaszolt,mire értetlenül meredtem magam elé.
-Mi van?
-Csak arra emlékezett,hogy Sziki merre lakik ezért oda ment. Elvoltak,legalábbis nekem a telefonban azt mondta-adott választ barátom.
-Persze,éppen csak,hogy szakítunk,de ő máris Szikihez rohan -mondtam gúnyosan.
-Hmm...neked is szia Oli-jött hirtelen egy hang a hátam mögül,mire félve megfordultam. Elképedve figyeltem az előttem álló személyt,és igaz hallottam,ahogy Ya Ou még a telefonba a nevemet mondja,de nem érdekelt,kinyomtam a hívást.
